Sport
Mocsai Lajos szerint Izland sem verhetetlen a világbajnokságon

– Csapatunk két ellentétes félidőt játszott a Koreai Köztársaság válogatottja ellen, ez elsőt tíz góllal megnyerte, a másodikat 16–14-re elveszítette.
– Ez a fiatal, fizikailag gyenge koreai csapat nincs egy súlycsoportban az erősebb, képzettebb európai válogatottakkal. Együttesünk az eső félidőben jól használta ki beállóink magasságbeli fölényét, fizikai erejét, s az ellenfél hibáit pedig gólokkal büntette. A koreaiak gyors indításokkal próbálkoztak, de zárt védekezéssel jól felkészültünk ellenük. A tízgólos előny birtokában a második félidőben a cserejátékosaink is több játéklehetőséget kaptak, de így is csapatunk biztosan hozta a kötelezőt, nyolcgólos, fontos győzelmet aratott.

– A következő ellenfél az izlandi együttes lesz, amely Portugália elleni mérkőzésen is bizonyította, hogy mennyire erős.
– Igen, a csoportunkban a legerősebb válogatott az izlandi, amellyel korábban is nagyon szoros, plusz egy vagy mínusz egyes mérkőzéseket játszottunk. Úgy gondolom, hogy jó kezdéssel, pontosabb játékkal most is kiélezett, kétesélyes mérkőzés lehet.
– Mi a véleménye arról, hogy Magyarország várhatólag visszalép a 2024-es női Európa-bajnokság rendezésétől, amelyet Ausztriával és Svájccal együtt bonyolított volna le.
– Az ügy minden részletét nem ismerem, de abban biztos vagyok, hogy kormány és a szövetségünk vezetése is az ország anyagi lehetőségeit figyelembe véve felelős döntést hoz. S bízom abban, hogy az esetleges visszalépésnek nem lesz a sportdiplomáciánkra nézve negatív hatása.