Sport
Nem kicsit drágult a párizsi olimpia
Tizenöt javaslat a parlament asztalán

A francia számvevőszék biztonsági szempontból különösen nagy kihívásnak tartja a Szajna hat kilométeres szakaszára tervezett megnyitót, amelyen a sportolókat 160 hajóval szállítják majd, és a folyó mentén csaknem 600 ezer nézőre számítanak.
A francia parlamentnek kedden bemutatott jelentésben a számvevőszék 15 javaslatot fogalmazott meg. Felhívta például a figyelmet arra, hogy a szervezők leginkább a magánbiztonsági cégekre szeretnének támaszkodni a játékok alatt, azonban a számvevőszék szerint a rendőrséget és a hadsereget is be kell vonni. Mindemellett a közlekedési tervekkel sem volt megelégedve a testület.
„A biztonsági tervezetet 2023 első harmadában véglegesíteni kell ahhoz, hogy felmérjük, milyen mértékben kell majd azt a francia belbiztonsági erőkkel megerősíteni. Ezzel együtt pedig a közlekedési tervezetet is célszerű lenne minél hamarabb befejezni” – mondta Pierre Moscovici, a számvevőszék elnöke a parlamentben, utalva a metró- és a vonathálózatok felújítási munkálatainak késésére és arra, hogy biztosítani kell például a sofőröket a tömegközlekedési eszközökhöz, hogy ne legyen fennakadás a sportolók és más akkreditált vendégek szállításában.
A francia számvevőszék arra is felhívta a figyelmet, hogy az infláció már 10 százalékkal növelte a játékok költségeit.
A kormány ugyan korábban garanciát vállalt az esetleges veszteségekre, a számvevőszék egy másik képviselője, Nacer Meddah ugyanakkor kedden azt mondta, hogy katasztrofális lenne, ha szükség lenne a garancia beváltására.
Egyúttal azt is jelezte, hogy a 315 millió eurós (mintegy 125,4 milliárd forint) vésztartalékból már 115 milliót (45,7 milliárd forintot) elköltöttek szervezők.
Moscovici és Meddah ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy az aggodalmak ellenére a helyzet még nem kritikus, és a problémák megoldására még van lehetőség, de az idő szorít.
„Mindennek ellenére még nem kongatjuk a vészharangot” – nyilatkozta újságíróknak Moscovici.