Sport

December 13-án kísérik utolsó útjára Szőke Sziklát

A 81 éves korában elhunyt Mészöly Kálmánt a Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra

A játékosként és edzőként is sikeres Mészöly Kálmán november 21-én hosszú betegség után hagyott itt bennünket.

December 13-án kísérik utolsó útjára Szőke Sziklát
Mészöly Kálmán örökre a szívünkben marad
Fotó: mlsz.hu

A Szőke Szikla játékosként 61-szer ölthette magára a címeres mezt, szövetségi kapitányként pedig 1982-ben kivezette a válogatottat a világbajnokságra.

Már tizenegy évesen a III. Kerületi TVE csapatában rúgta a labdát, 1959-ben igazolta le a Vasas SC. Az angyalföldi klubhoz visszavonulásáig, 1972-ig hű maradt, a csapat meghatározó tagjaként 279 bajnoki mérkőzésen lépett pályára. A piros–kékekkel négy bajnoki cím mellett (1961, 1962, 1965, 1966), három Közép-Európai Kupát (1962, 1965, 1970) nyert, 1962-ben idehaza az év labdarúgójává választották.

A szertartás december 13-án 12.45-kor kezdődik.

Kapcsolódó írásaink