Sport
Látványos megnyitó ünnepség Katarban
Hatvanezer néző előtt elkezdődött a 22. labdarúgó világbajnokság

A magyar televízió nézők a megnyitót csak interneten láthatták, mert a M4 Sport élő adásában helyette a Katar-Ecuador mérkőzésről halhattunk érdektelen véleményeket.

Hatvanezer nézőtől a legnagyobb tapsot Hamad bin Halifa al-Tani sejk kapta, akinek jelentős szerepe volt, hogy 2010-ben a kis közép-keleti ország elnyerte a rendezés jogát – máig vitatható körülmények között – az Egyesült Államok előtt.

A világsztárok ezúttal nem léptek fel, a koreai BTS zenekar tagja, Dzson Guk szórakoztatta a szurkolókat, a 85 éves, Oscar-díjas amerikai Morgan Freeman színész pedig arról beszélt, hogy ez világbajnokság nyitott az egész világ számára.
A színpadon felvonultak az eddigi világbajnokságok kabalafigurái, s az idei tornát képviselő La'eeb is ott volt a többiek között.

Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke a Katar-Ecuador mérkőzés előtt köszöntötte a szurkolókat.
