Sport

Schäfer András csütörtökön megkezdi a rehabilitációt

Kedden műtötték, csütörtökön megkezdi a rehabilitációt a magyar válogatott labdarúgó Schäfer András a Bundesligában szereplő Union Berlin középpályása, aki klubcsapatának jövő évi első bajnoki mérkőzésén már szeretne pályára lépni.

Schäfer András csütörtökön megkezdi a rehabilitációt
A magyar válogatott Schäfer Andrást egy ideig nélkülöznie kell az Union Berlinnek
Fotó: AFP/Ina Fassbender

Az Union Berlin 23 éves játékosa szerdán a közmédiának elmondta, hogy a sajkacsontjában alakult ki fáradásos törés, amit műteni kellett, a teljes felépülés pedig az ilyen jellegű sérülések esetén két-három hónapot vesz igénybe.

„Igazából minden azon múlik, hogy mennyire gyorsan gyógyul a csont, de úgy tervezem, hogy az edzőtáborba elutazom majd a csapattal és a téli szünet utáni első bajnokin szeretnék pályára lépni” – nyilatkozta Schäfer, és hozzátette, a sérülés soha nem jön jókor, ugyanakkor ez bekövetkezhetett volna sokkal rosszabb időpontban is.

„Három Bundesliga- és két válogatott mérkőzést így is ki kell hagynom, ami nagyon fáj”– jelentette ki a középpályás, akinek múlt csütörtökön, a belga Union Saint-Gilloise elleni, idegenbeli mérkőzésen sérült meg a jobb lábfeje.

Objektum doboz

„Az Európa-ligában teljesen más mérkőzéseket játszunk, mint a bajnokságokban, először úgy találkoznak egymással a csapatok, hogy nem igazán ismerik egymást, aztán a visszavágókra már jobban fel lehet készülni, ezt jól mutatja a mi példánk is” – mondta Schäfer, akinek együttese úgy jutott tovább az EL-csoportkörből, hogy az első két meccsét elveszítette, majd zsinórban négyszer nyert.

„Tavasszal lesznek olyan párosítások, amelyek a Bajnokok Ligájában is megállnák a helyüket, és ez jól mutatja, hogy milyen erős az idén az Európa-liga, bár szerintem már tavaly is az volt” – fejtette ki véleményét a válogatott futballista. Örömét fejezte ki, hogy az egyenes kieséses szakasz első körében a holland Ajaxszal csapnak össze, szerinte két tradicionális klub jó erőkből álló csapata játszik majd egymással, és kiemelte, hogy mindkét együttes nagyszerű szurkolótáborral rendelkezik.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom