Sport
Karim Benzemát harapósabbá teheti a meccshiány
Foci világbajnokság, Katar

Most, hogy a Rayo Vallecano a spanyol bajnokságban elkapta a grabancát a listavezető Real Madridnak, Carlo Ancelotti vezetőedző kénytelen volt magyarázattal szolgálni, nemcsak a 3–2-es vereségre, de arra is, miért nem játszatja csúcsfocistáját, a francia Karim Benzemát.
A csatár legutóbb október közepén játszott tétmeccsen, és felmerült, hogy a tréner simán csak pihenteti a 34 éves labdarúgót, ami ezért furcsa lenne az olasz mestertől.
Az biztos, hogy Benzema nem sérült, bár a kisebb problémák jelenthetik akár ezt is, és hogy a francia válogatottban számítanak rá. Az viszont kérdéses, hogy a játékpercek hiánya milyen hatással lesz a játékára a november 20-án kezdődő világbajnokságon. Vagy harapni fog, vagy dadog majd a lábán a labda.
„Zavar, hogy nem tudott nekünk segíteni az elmúlt meccseken, megpróbálkozott a visszatéréssel, de továbbra is fennáll pár kisebb probléma – mondta Ancelotti. – Nálam már csak Karim csalódottabb, aki így meccshiánnyal megy Katarba. Egyéni edzéseket végez, de egyelőre nem elégedett magával.”
A közelmúltban a spanyol klub azt közölte, hogy Benzema izomfáradság miatt nem hadra fogható, és Ancelotti szerint az is biztos, hogy nem léphet pályára a vb előtti utolsó bajnokin, csütörtökön Cadizban sem. Didier Deschamps francia szövetségi kapitány együttese a jövő vasárnap rajtoló világbajnokságon sorrendben Ausztráliával, Dániával és Tunéziával csap össze a D csoportban.