Sport

Ennek a fiatal csapatnak nehéz lesz a padlóról felállnia

Minden idők talán leggyengébb teljesítményét nyújtva a magyar női kézilabda-válogatott 21–18-ra kikapott a horvát együttestől az Európa-bajnokságon, Ljubljanában. Hajdu János volt szövetségi kapitány szerint a vereség ugyan fájó, de rutintalan csapatunk abból is tanulhat.

Ennek a fiatal csapatnak nehéz lesz a padlóról felállnia
A magyar válogatott nem a védekezése miatt kapott ki a horvátoktól
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az első tippje, a Svájc elleni győzelem bejött, a horvátok elleni viszont nem. Miért?

– Mert a szívemre hallgattam, s nagyon szerettem volna, ha csapatunk visszavág a horvátoknak a két évvel ezelőtti két gólos verségért. Hogy miért nem sikerült? Mert ezúttal is nagyon gyengén kezdett fiatal játékosokból álló együttesünk, amely nulla–öt után elbizonytalanodott. A második ok, hogy míg a horvát kapus, Tea Pijevic 45 százalékkal, Szemerjey Zsófia 35, Janurik Kinga 15 százalékkal védett. Az ellenfél lövéshatékonysága 62, a miénk 45 százalékos volt. A horvátok jobban is védekeztek, 18 góllal nem lehet Európa-bajnokságon meccset nyerni. Jellemző, hogy az első meccsen kilencgólos Klujber Katrin ezúttal eredménytelen volt.

Ötven éve figyelem a magyar válogatott mérkőzéseit, de ilyen gyenge teljesítményt eddig nem láttam.

– Ez egy fiatal, rutintalan csapat, amelynek több időre van szüksége arra, hogy egy Európa-bajnokságon sikeresebb legyen. Ráadásul Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány is tapasztalatlan a felnőtt válogatott élén.

Kedden a címvédő Norvégia, majd a középdöntőben Svédország, Dánia és Szlovénia csapatával játszhat esélytelenül csapatunk. Hasznosak vagy károsak lehetnek ennek a fiatal együttesnek ezek a nagyon erős ellenfelek?

– Nagyon sajnálom, hogy Mártonék nulla ponttal kezdhetik a középdöntőt. Fiatal játékosaink ezeken a mérkőzéseken tapasztalatot szerezhetnek, mert ha fájó is, de a vereségekből is sokat lehet tanulni. Ennek a csapatnak a sikeresebb jövő érdekében türelemre lenne szüksége. De mint volt kapitány jól tudom, nálunk a türelem hiánycikk.

Eb. A csoport (Ljubljana): Norvégia–Svájc 38-21 (19–9), Horvátország–Magyarország 21–18 (10–7). Az állás: 1. Norvégia 4 pont, 2. Magyarország 2 (51–49), 3. Horvátország 2 (44–50), 4. Svájc 0
B csoport: Dánia–Szerbia 34–21 (18–11), Svédország–Szlovénia 33–22 (14–13). Az állás: 1. Svédország 4 pont, 2. Dánia 2 (60–49), 3. Szlovénia 2 (50–59), 4. Szerbia 0. A középdöntőbe a csoportok első három helyezettje jut.

Kapcsolódó írásaink