Sport
Az FTC legyőzte a svéd bajnokot

Jól kezdett a magyar csapat, nem engedte ellépni a svédeket, sőt 9–7-re, majd 11–9-re is vezetett. Egyik oldalon sem működött hatékonyan a védekezés, ezt kihasználva bátran lőttek távolról is a játékosok, és a megszokottnál sokkal több gól született. Pásztor István vezetőedző kapust cserélt, és bár a hátsó alakzatot ezzel sem tudta stabilizálni, csapata egy találattal vezetett a szünetben.
A második felvonás elején a támadásban és védekezésben is remeklő Debreczeni Dávid vezérletével ellépett a Ferencváros, és már néggyel is vezetett. A folytatásban a magyar együttes a kapusának lecserélésével létszámfölényes támadójátékra állt át, ami szintén bejött, így a hajrában is magabiztos volt a házigazda és megérdemelten nyert.
Debreczeni nyolc, a túloldalon az olimpiai ezüstérmes, háromszoros Bajnokok Ligája-győztes Kim Anderson hét góllal zárt. Győri Kristóf nyolc, Borbély Ádám három, a vendégeknél Niklas Kraft 18 védést mutatott be.
Az egy győzelemmel és egy vereséggel álló FTC a francia Pays d'Aix Université vendége lesz a következő fordulóban, november 22-én. A két vereséggel rendelkező Fejér B.Á.L. Veszprém Juhász Ádám csapatához, a portugál Benficához látogat.
Európa-liga, csoportkör, 2. forduló, B csoport:
Ferencvárosi TC–Ystads IF HF (svéd) 37–34 (19–18)
lövések/gólok: 62/37, illetve 52/34
gólok hétméteresből: 3/2, illetve 1/1
kiállítások: 2, illetve 4 perc