Sport
Márciusban játszik a negyeddöntőért a Fradi
A továbbjutókat február 24-én sorsolják össze a csoportgyőztesekkel

A magyar bajnok azzal nyerte meg a H csoportot, hogy az ötödik fordulóban otthon 1–1-es döntetlent játszott az AS Monacóval, míg a Crvena zvezda 2–1-re legyőzte a vendég Trabzonsport.
A kieséses szakasz első körének sorsolását – amelyben tehát az FTC nem lesz érintett, a második helyezettek és a Bajnokok Ligájából átkerülő csoportharmadikok viszont igen – november 7-én tartják, a nyolcaddöntőbe jutásért sorra kerülő párharcok mérkőzéseit pedig február 16-án és 23-án játsszák az európai szövetség honlapja alapján.
A továbbjutókat február 24-én sorsolják össze a csoportgyőztesekkel, azaz ekkor derül ki, hogy a Ferencváros melyik csapattal találkozik a 16 között. A nyolcaddöntő mérkőzéseit március 9-én és 16-án játsszák.
A sorozat döntőjének a Puskás Aréna ad otthont május 31-én.
A csoportkör utolsó, hatodik fordulójában a Ferencváros a Trabzonspor vendége lesz jövő csütörtökön.