Sport

Vezérkarcsere Székesfehérvárott

A Vasastól elszenvedett szombati vereséget követően távozik Fehérvár FC labdarúgócsapatától Michael Boris vezetőedző, utódja Huszti Szabolcs lett, a sportigazgatói posztot Juhász Roland veszi át.

Vezérkarcsere Székesfehérvárott
A hétfői edzést már Huszti Szabolcs vezette
Fotó: Fehérvár FC

Mivel a csapatot nem lehet lecserélni, ezért a Fehérvár FC-nél is a hagyományos módszert alkalmazták, kirúgták a szakmai vezetést. A bajnoki címről álmodozó Vidi Michael Boris irányításásával gyengén kezdte a szezont, 11 mérkőzésen mindössze 11 pontot szerzett, s ezzel csak a kilencedik a tabellán. A német edző mellett távozik Sallói István sportigazgató is, aki felajánlotta a lemondását, a klub vezetése ezt elfogadta.


Ezután következett a nagyobb meglepetés, a Fehérvár SC Huszti Szabolcsot nevezte ki vezetőedzőnek. A két éve visszavonult volt válogatott Huszti 2021-ben ugyan visszavezette a DVSC csapatát az NB I-ben, de utána a Loki 10 fordulóban csak kilenc pontot szerzett – 2 győzelem, 3 döntetlen és 5 vereség –, így tavaly október 28-án kénytelen volt lemondani. Most a kecés edző gyakorlattal rendelkező Husztitól várják a megváltást Fehérvárott.


A lemondott Sallói pozícióját pedig Juhász Roland veszi át, aki 2013-tól 2020-as visszavonulásáig futballozott az együttesben, majd sporttanácsadóként, az NB III-as csapat szakmai stábjának tagjaként, 2021 áprilisa és 2022 februárja között pedig az élvonalbeli gárda másodedzőjeként dolgozott a klubnál.

Kapcsolódó írásaink