Sport
Mancini szerint kiegyenlítettek az esélyek
Az olasz kapitány Marco Rossi miatt örül a magyarok sikereinek

„Magyarországon játszani soha nem könnyű, de örülök, hogy ilyen jól szerepeltek a Nemzetek Ligájában, különösen azért, mert szövetségi kapitányuk, Marco Rossi a korábbi csapattársam – mondta Roberto Mancini a Puskás Arénában, a hétfői Nemzetek Ligája-mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján. – Az esélyeket ötven–ötvenszázalékosnak ítélem meg, mert a magyaroknak a döntetlen is elég. Az a tény, hogy itt küzdünk az első helyért 90 perccel a vége előtt az úgynevezett halálcsoportban, már most örömteli, úgyhogy mindent beleadunk.”
Az olasz kapitány beszélt Ciro Immobiléről, aki már a repülőtéren tartózkodott a csapattársaival, de végül mégsem utazott el. A hírek szerint a Lazio elnöke, Claudio Lotito megtiltotta Immobilének az utazást, mégpedig elővigyázatosságból, nehogy rásérüljön húzódására.
„Megpróbáltuk, Immobile mindent megtett, hogy velünk jöhessen, de reggel úgy döntöttünk, nem éri meg a kockázat” – mondta Mancini.

Giacomo Raspadori szerezte az egyetlen gólt pénteken az angolok elleni meccsen, Olaszország erősebbnek tűnt az új, 3-5-2-es felállásban, de Mancini nem válaszolt arra, hogy mit tart meg azokból a hétfői mérkőzésre.
„Változtatunk majd, és meg kell néznünk, milyen formában vannak a srácok. Türelmesnek kell lennünk, támadnunk kell, de az is fontos, hogy jól védekezzünk, mert a magyar válogatott 70 000 ember előtt győzni akar.”
A játékosok közül az Európa-bajnok középpályás, a brazil származású Jorginho beszélt: „Engem nem lepett meg a magyar csapat kiváló szereplése, most már jó ideje kimagaslóan teljesít, elég ha csak az Eb-re gondolunk. Ebben a stadionban pedig különösen megnehezíti az ellenfelek dolgát.”
