Sport

Díjazták a legjobb edzőket

A magyar edzők napján díjátadó konferenciát tartott a Magyar Edzők Társasága a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen

Molnár Zoltán, a MET elnöke köszöntőjében felidézte, hogy az egyetemről indulnak el az edzők, és itt vehetik át a Mesteredző elismerést, az Életműdíjat, a Dr. Ormai László-díjat, valamint idén először az Év utánpótlás edzője díjat.

Díjazták a legjobb edzőket
Bíró Attila szövetségi kapitány a vizes világbajnokság női vízilabda tornáján, az A csoportban játszott Magyarország–Kanada-mérkőzés szünetében a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2022. június 24-én
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A MET elnöke arra emlékeztetett, hogy lengyel kezdeményezésre ünnepeljük szeptember 25-én az edzőket. A nap jelszava egy kérdés: „Mondtál már köszönetet az edződnek?”
Egy rövid összeállításban fiatal sportolók mellett Kopasz Bálint olimpiai és világbajnok kajakos mondott köszönetet edzőjének.
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a rendezvény fővédnökeként az edzőkhöz szólva azt mondta: „Rendkívül hálásak vagyunk önöknek, hogy olyan sportolókat nevelnek, akik a sportpályákon és az életben is példát mutatnak. Edzőnek lenni hivatás, fiatalokat terelgetni összetett kihívás. Önökkel indul minden siker, ezért az edzőképzés a magyar sport kulcskérdése” – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette: törekedni kell az új módszerek megismerésére, ezért a tervek között szerepel a szakemberképzés erősítése.

Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke, a nemzet sportolója arról beszélt, hogy a mostani díjazottak mind „szent őrültek”, akik az edzői hivatásra tették fel életüket. „Egy edző társ egy életre” – mondta, majd meghatóan emlékezett egykori mesterére, Szőcs Bertalanra.
Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöke emlékeztetett arra, hogy a sportújságírók az év sportolói mellett jutalmazzák az év edzőit és szövetségi kapitányait is.
Az ünnepség végén Schmidt Ádám, Molnár Zoltán, Schmitt Pál, Kemény Dénes, a Mesteredzői Kollégium elnöke, dr. Ormai László, a MET tiszteletbeli elnöke, Köpf Károly MET-főtitkár és Szöllősi György adta át az elismeréseket a 2022-es esztendő díjazottjainak.

A kitüntetettek:
Mesteredző díj: Bíró Attila, Csipes Ferenc, Hadvina Gergely
Edzői Életműdíj: Könye Irma (atlétika), Svasznek Jenő (ökölvívás), Szabó Bence (vívás), id. Ocskay Gábor (jégkorong), Tarján András (asztalitenisz)
dr. Ormai László-díj: Vámossyné Oláh Zsuzsanna Európa-bajnok asztaliteniszező, edző, Ormai László egykori tanítványa
Év utánpótlás edzője díj: Horváth János (vízilabda)

Kapcsolódó írásaink