Sport

A kis herceg is látta Djokovics nagy fordítását

Az ember kezdi azt gondolni, Novak Djokovicsnak – ha éles a helyzet – az a jó, ha elveszíti az első szettet, A 2022-es wimbledoni torna férfi egyesében az első négy fordulóban nem akadt sok gondja, simán lépdelt előre, nála lényegesen gyengébb ellenfelek ellen. (A pontosság kedvéért: kétszer veszített egy-egy szettet.) Ám a negyeddöntővel kezdve az utolsó három mérkőzése mind úgy kezdődött, hogy az első szettet elbukta. Így volt Jannik Sinner, majd az elődöntőben Cameron Norrie, végül a döntőben Nick Kyrgios ellen is.

A kis herceg is látta Djokovics nagy fordítását
Djokovic a trófeával
Fotó: ADP/SEBASTIEN BOZON

Amúgy DjokerNole – még a twitterjének is ezt a nevet adta – azért nagyon nagy ász, mert mindig felállt a vert helyzetből.
Kyrgios ellen 6:4-re bukta az első játszmát, de aztán 6:3-mal és 6:4-gyel hozta a következő kettőt. Viszonylag gyorsan haladtak, két óra alatt eljutottak a negyedik szetthez, amelyben az életében először Grand Slam-döntőt játszó, a nem kiemeltek közül a fináléba menetelő ausztrál a játékban maradásért teniszezett. Djokovics pedig azért, hogy sorozatban negyedszer is megnyerje a wimbledoni bajnokság férfi egyesét.

A második szett eleje óta Djokovics játékának legfeljebb egy gyenge pontja akadt, a szokásosnál több kettős hibát ütött. Viszont, miután a kiválóan szerváló Kyrgios szorossá tette a mérkőzést, abból az következik, hogy ameddig erővel bírta, szintén kiválóan játszott. A negyedik szettben leginkább az adógatójátékaira fókuszált, a fogadókban alig tudott pontot szerezni. Cserébe továbbra elképesztően szervált. A szettben 6:6-nél rövidítést játszottak, ebben Kyrgios kettős hibát követett el, aztán hibázott.

Djokovics 3-1-re, majd 4-1-re vezetett, s csak utána adogatott megint. Az pedig sejthető volt, hogy ez mit jelent. Az elsőt megcsinálta, 5-1, majd utána elment törölközni, fújt kettőt, s egy viszonylag hosszú labdamenet után 6-1-re lépett. Öt mérkőzéslabdája volt. Az ausztrál az elsőt hárította, majd ütött egy ászt, s 6-3-ra álltak, csak hát megint Djokovics következett adogatásra. Az elsőt megcsinálta.

Sorozatban negyedszer, pályafutása során hetedszer nyert Wimbledonban, s ezzel a 21. Grand Slam-elsőségét szerezte.
A kilencéves György herceg is tapsolt neki, aki életében először volt teniszmeccsen. Napjaink legjobb füves pályás játékosától láthatta, milyen nagyszerű játék is ez.