Sport
Világbajnoki ötödik a 4x200 méteres magyar női gyorsváltó

A Pádár Nikolett, Molnár Dóra, Késely Ajna, Kapás Boglárka összeállítású staféta 7:57.90 perces idővel zárt a mezőny egyetlen európai csapataként.
A délelőtti összeállításból kikerült Jakabos Zsuzsanna, akinek helyét a 200 méter pillangón az esti program első döntőjében hetedik helyen végző Kapás Boglárka vette át. A csere azonban nem hozta meg a várt eredményt, ugyanis a 7:57.90 perces idő elmaradt a délelőttitől.
Az előfutamban a magyar csapat legjobbja a 16 esztendős Pádár Nikolett volt, aki akkor az egész mezőnyben a második legjobb időt úszta.
„Fantasztikus érzés volt ennyi néző előtt újra úszni, azt gondolom sikerült mindent kiadnunk magunkból, kicsit más volt nekem most, hogy elsőnek kezdtem, de így, hogy negyediknek tudtam váltani, szerintem sikerült teljesítenem a feladatot. Nagyon boldogok vagyunk ezzel az ötödik hellyel” - nyilatkozta Pádár, majd Késely Ajna közbe vetette, hogy egyedüli európai csapatként nagy dolog az ötödik hely.
A számot az amerikaiak nyerték, akiknél Katie Ledecky pályafutása 18. vb-aranyát gyűjtötte be, amivel az örökrangsor második helyén utolérte honfitársát, Ryan Lochte-t.
Női 4x200 m gyorsváltó:
1. Egyesült Államok (Claire Weinstein, Leah Smith, Katie Ledecky, Bells Sims) 7:41.45 perc
2. Ausztrália (Madison Wilson, Leah Neale, Kiah Melverton, Mollie O'Callaghan) 7:43.86
3. Kanada (Summer McIntosh, Kayle Sanchez, Taylor Ruck, Penny Oleksiak) 7:44.76
...5. MAGYARORSZÁG (Pádár Nikolett, Molnár Dóra, Késely Ajna, Kapás Boglárka) 7:57.90
Németh Nándor hatodik 100 gyorson
Németh Nándor hatodik helyen végzett 100 méter gyorson: a 22 éves magyar versenyző 48.13 másodperces idővel csapott célba.
A BVSC versenyzője kalandos úton került a fináléba, mivel a keddi elődöntőben holtversenyben a nyolcadik időt úszta az olasz Lorenzo Zazzerivel, így kettejük között „szétlövés” döntött a teljes esti programot követően. Németh végül nem bízta a véletlenre a dolgot: a tokiói olimpián úszott országos csúcsát (47.81) megjavítva 47.69-cel biztosította helyét a 8-as pályán.
Németh - aki ebben a számban 2018 óta minden világversenyen döntőt úszott - a fináléban jól rajtolt, de az utolsó helyen fordult, majd jól hajrázott, azonban az éremcsatába nem tudott beleszólni.

„A lendület és a magabiztosság megvolt bennem, amit a tegnapi szétúszás adott, ugyanakkor reggel azt is megéreztem, hogy kétszer kellett felállnom a rajtkőre és pluszban két-három órát még itt kellett töltenem tegnap este. Összességében elégedett vagyok, bár a másik olaszt is nagyon szerettem volna megverni” - nyilatkozta Németh, akinek a verseny közben az egyik sapkája lecsúszott, ami nehezítette a dolgát.
A számot a román David Popovici nyerte, aki már 200 méteren is diadalmaskodott a Duna Arénában. A 17 éves és 280 napos Popovici mindössze a második 18 év alatti győztese ennek a számnak, 1975-ben Andy Coan nyert hasonlóan fiatalon.
Férfi 100 m gyors:
1. David Popovici (Románia) 47.58 másodperc
2. Maxime Grousset (Franciaország) 47.64
3. Joshua Liendo Edwards (Kanada) 47.71
...6. NÉMETH NÁNDOR 48.13
Kós Hubert mindent kiadott magából
Kós Hubert a 200 méter vegyes fináléjában volt érdekelt. A 19 éves magyar versenyző, aki tavaly ugyanebben a medencében junior világcsúcsot úszott (1:56.99) az Európa-bajnokságon, 1:57.26 perces idővel csapott célba.
Az UTE sportolója - aki az ötödik idővel, 1:57.23 perccel került a döntőbe - nagyon bekezdett és ezúttal a pillangó és a hát után mellen nem maradt le riválisaitól. Ekkor még úgy tűnt, harcban lehet az éremért, azonban a gyorsra elfogyott az ereje és visszacsúszott.

Kós az M4 Sportnak elmondta, az utolsó ötven méteren mindent kiadott magából, egyáltalán nem hagyott semmit a távban. Hozzátette, a kezdést gyorsnak érezte, de erre mindenképpen szükség volt, ahogyan a mellúszást is meg kellett nyomnia, emiatt viszont a végére kevés ereje maradt, egyáltalán nem elégedetlen a hatodik hellyel.
Kós a vegyes zónáig már nem jutott el, rosszul lett és az orvosi csapat segítségére szorult.
A számot a franciák újdonsült szupersztárja, a 20 esztendős Léon Marchand nyerte, aki szombaton minden idők második legjobb úszásával nyert 400 méter vegyesen, kedden pedig a világcsúccsal győztes Milák Kristóf mögött második lett 200 méter pillangón.
Marchand a második francia férfi úszó, aki ebben a számban világbajnoki érmet nyert, 1998-ban édesapja, Xavier Marchand második volt.
Férfi 200 m vegyes:
1. Léon Marchand (Franciaország) 1:55.22 perc
2. Carson Foster (Egyesült Államok) 1:55.71
3. Szeto Daija (Japán) 1:56.22
...6. KÓS HUBERT 1:57.26
Az elődöntős magyarok közül férfi 200 méter háton az olimpiai ötödik helyezett Telegdy Ádám az ötödik, Kovács Benedek Bendegúz pedig a nyolcadik idővel jutott a csütörtöki fináléba, utóbbi ráadásul közel hat tizeddel megjavította egyéni legjobbját.
Női 200 méter mellen Békési Eszter nem tudott javítani délelőtti idején, így 16. helyen zárt.