Sport

Elhunyt idősebb Nádori Pál BEK-döntős kézilabdaedző

Kilencvennégy éves korában elhunyt idősebb Nádori Pál, Bajnokcsapatok Európa Kupája-döntős kézilabdaedző.

Elhunyt idősebb Nádori Pál BEK-döntős kézilabdaedző
Nádori Pál (1928-2022)
Fotó: Magyar Kézilabda Szövetség

A hazai szövetség weboldalán olvasható hétfői közlemény emlékeztetett rá, hogy a szakember labdarúgóként kezdte pályafutását, több élvonalbeli csapatban is játszott, majd nagy- és kispályás kézilabdában is válogatott volt, 1953-ban pedig bajnok lett a Bp. Dózsával.

Edzőként a Bp. Spartacus női csapatánál 1954 és 1974 között dolgozott, hétszer volt a csapattal magyar bajnok, két alkalommal Magyar Kupa-győztes, a Bajnokcsapatok Európa Kupájában pedig 1965-ben fináléba, 1966-ban elődöntőbe vezette az együttest.

Idősebb Nádori Pál később a Spartacus utánpótlásában dolgozott, de a BHG-t és a Postás SE-t is edzette.

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) 2016-ban legmagasabb kitüntetését, a Török Bódog-életműdíjat adományozta számára.

Idősebb Nádori Pált az MKSZ saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.