Sport
Magyar bronzérem a nyitónapon

A dobogós csapat tagja az amerikai születésű Krueger John-Henry is, aki a negyeddöntőben szerepelt.
Az ötkarikás programban debütáló számot Kína nyerte Olaszország előtt. A negyedik helyen célba érő magyarok a videózásnak köszönhetik a harmadik helyet, mivel a kanadaiakkal összeakadva mindkét váltó embere elesett, a zsűri pedig az észak-amerikait látta szabálytalannak.
„Ez az eredmény tulajdonképpen tükrözte az egész idénybeli teljesítményünket, hiszen a világkupában is harmadikok lettünk. Ugyanakkor ha nem ütnek el bennünket, akkor akár fényesebb is lehetett volna az érem, legalábbis tudtunk volna érte harcolni. Azonban ezen kár rágódni, ilyen a short track. Kimondhatatlanul boldog vagyok és büszke a csapatra!” - mondta Bánhidi, aki kijelentette, igazi csapatmunka volt ez a bronzérem.
A vegyes váltó küzdelmei előtt rendezték a női 500 és a férfi 1000 méter selejtezőjét. Előbbiben Jászapáti futammásodikként továbbjutott, Kónya viszont harmadikként az idejével éppen lemaradt a negyeddöntős szereplésről, utóbbiban pedig mindhárom magyar induló magabiztosan, elsőként lépett tovább a futamából.
Az első magyar szereplő a hódeszkás Kozuback Kamilla volt, aki egy visszalépés miatt indulhatott slopestyle-ban. A Calgaryban született 17 éves versenyző - akinek édesanyja magyar, édesapja kanadai - beugróként alig tudott gyakorolni a pályán, így 28. lett a selejtezőben. Az első magyar hódeszkás, aki olimpián indult később még félcsőben versenyez.
Az első aranyérmet a norvég Therese Johaug nyerte a mostani játékokon, miután nagy fölénnyel, félpercesnél is tetemesebb különbséggel diadalmaskodott a sífutók 7,5+7,5 kilométeres versenyében. A szombati nap legizgalmasabb eseményén szintén norvég diadal született: rendkívül fordulatos versenyben a norvég négyes nyerte meg a sílövők 4x6 kilométeres vegyes váltók küzdelmét úgy, hogy a rengeteg lövőhiba miatt három büntetőkörre kényszerült. A legjobb három staféta között mindössze 1.5 másodperc döntött.
A bronzérmes vegyes váltó döntője megtekinthető az Eurosport videóján:
Bánhidi Ákos: Ez igazi csapatmunka volt
Bánhidi Ákos, a rövidpályás gyorskorcsolya válogatott edző-menedzsere szerint igazi csapatmunka volt, hogy a vegyes váltó olimpiai bronzérmes lett szombaton a pekingi téli olimpián.
„Ez az eredmény tulajdonképpen tükrözte az egész idénybeli teljesítményünket, hiszen a világkupában is harmadikok lettünk. Ugyanakkor ha nem ütnek el bennünket, akkor akár fényesebb is lehetett volna az érem, legalábbis tudtunk volna érte harcolni. Azonban ezen kár rágódni, ilyen a short track. Kimondhatatlanul boldog vagyok és büszke a csapatra!” - mondta Bánhidi.
A szakember az egyéni számokat illetően is elégedett volt az indulókkal, Liu Shaolin Sándort és Krueger John-Henryt kimondottan erősnek látta az 1000 méter selejtezőjében, míg Liu Shaoangnak - úgy véli - kell még „puskapor” hogy százszázalékos legyen. Jászapáti Petra 500 méteres futamában sem talált kivetnivalót, míg Kónya Zsófia szerinte a legrövidebb távon körülbelül ennyit tud, hogy éppen továbbjut-e a negyeddöntőbe vagy sem.
„Zsófiban benne van a klasszis, csak kérdés, mikor piszkálja ki magából. Az első futamát és a váltó negyeddöntőjét szerintem elizgulta, az elődöntőben és a döntőben viszont remek volt. A fiúk kirobbanó erőben vannak és Petra is. Igazi csapatmunka volt a bronzérmük. Volt szerencsénk is, hogy pár rivális kiesett, de ez a sportág velejárója” - tette hozzá Bánhidi.
Jászapáti is büszke a válogatottra, de kicsit szerencsétlennek érzi, hogy Kónyát hátulról „elsöpörték”.
„Az adrenalin lökött minket előre futamról futamra. Egyre jobbak voltunk, de sajnos a fináléban jött az a szerencsétlen kicsúszás. Lehet, hogy jobb helyen is zárhattunk volna, ha ez nincs, de nincs értelme ezen gondolkodni” - mondta Magyarország első vk-győztes női versenyzője.
Kónya úgy fogalmazott, hogy eleinte kicsit szomorú volt, majd az egyéni verseny után a többiek próbálták nyugtatgatni, és ez nagyon hatott rá.
„Ez négy ember munkája volt. Eleinte nem tudtam kizárni, hogy az olimpián vagyok, látszódott rajtam, éreztem belül, de a társak segítettek. Ez bejött” - jegyezte meg Kónya.
Liu Shaoang úgy érezte, még nincs százszázalékos állapotban, de napról napra javul.
„Az elmúlt négy év tapasztalata is kellett, hogy a váltó ilyen jól menjen. Volt, akinek segíteni kellett, és ez jól sült el. Azért jó egyéniben és váltóban is élen haladni, mert aki elöl van, az nem hibázik. Vagy csak ritkán. Lehetett volna talán jobb is, de ezzel nem foglalkozunk. Most boldogok vagyunk, jöhet az 1000 méter, mert hétfőn ott kell teljesíteni” - mondta az első magyar összetett világbajnok, aki négy éve testvérével részese volt az első magyar téli olimpiai bajnoki címnek is a férfi stafétával.
Liu Shaolin úgy fogalmazott, hogy ma „széttépte a pályát”.
„Jól érzem magam és legfőképpen erősnek. Nagyon feszült volt a nap, ezért volt jobb kimaradni a lökdösődésekből, és élen haladni 1000 méteren. A váltóban eleinte próbáltuk nyugtatni Zsófit, aki aztán egyre jobb lett, és sikerült bronzérmet szereznünk. Mostantól viszont már másra kell koncentrálnunk” - hangsúlyozta Liu Shaolin.
Krueger, aki 1000 méteren amerikai színekben már nyert olimpiai ezüstérmet, úgy látja, a csapat bronzérme teljes más érzés.
„Az volt a feladatom, hogy a negyeddöntőben fussak, és addig más tud pihenni. Ez volt a váltó érdeke. Az erőt mozgósítani kellett, és ezt sikerült futamról futamra tartani. Nagyon boldog vagyok!” - fogalmazott.
A rövidpályás gyorskorcsolya küzdelmei hétfőn folytatódnak, amikor is a női 500 és a férfi 1000 méter küzdelmeit rendezik a negyeddöntőtől kezdve, előbbiben Jászapáti, utóbbiban mindhárom férfi induló érdekelt lesz.

Gyulay: Fantasztikus, hogy van érem, fejleszteni kell a téli sportokat
Fantasztikus, hogy van már érmünk a pekingi olimpián - mondta Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke az MTI-nek egy nappal azt követően, hogy a helyszínen tekintette meg a rövidpályás gyorskorcsolya vegyes váltó döntőjét.
"Jó volt a csapat, fantasztikusan izgalmas volt a verseny. Külön meg kell dicsérni a lányokat, mert az elődöntőben és a döntőben akkorát mentek, ez nagyon sokat jelentett. A fináléban bármi lehetett volna, ha nincs az elcsúszás" - fogalmazott Gyulay Zsolt.
Elmondta, megérkezésekor azért mert éremszerzésről beszélni, mert kiutazása előtt sokat beszélt Kósa Lajossal, a magyar szövetség elnökével, így képben volt az esélyekről, ráadásul együtt utazott Liu Shaoanggal Pekingbe, és tudta, mire lehet számítani.
"Az elmúlt évek eredményei alapján is lehetett reméli, hogy lesz dobogós helyezésünk" - tette hozzá.
A MOB elnöke arra is kitért, hogy a jövőben arra kell törekedni, hogy a mostaninál több versenyző kijusson a téli olimpiára. Mint mondta, le kell ülni egyeztetni a téli sportok szövetségeivel, miként lehetne növelni a kvótaszámot és akár infrastruktúrát fejleszteni. A sportvezető példaként Csehországot hozta fel, melynek pekingi delegációja megközelíti a 200 főt, s ebből 115 a sportoló, míg a magyarokat mindössze 14 versenyző képviseli a játékokon.
"Nem elég, hogy van két világsztárunk. Óriási lehetőség van a téli sportokban. A nyári olimpián közel 200, a télin közel 100 ország szerepel" - mondta Gyulay.
Elmondta, hogy vasárnap már találkozott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság operatív vezetőségével, majd találkozik Schmitt Pállal, a NOB magyar tagjával, vasárnap este pedig elmennek a rövidpályás gyorskorcsolyázók éremátadójára.