Sport

Nem halasztják el pekingi téli olimpiát

Ellenlépésre készül Kína az Egyesült Államok diplomáciai bojkottja miatt, amelyhez több ország csatlakozott

„A játékokon részt vevő sportolók biztonsága garantált” – hangsúlyozta Christophe Dubi, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) olimpiáért felelős ügyvezető igazgatója, aki szerint az esetleges halasztással nem szabad a sportolókat elbizonytalanítani a felkészülés során.

Nem halasztják el pekingi téli olimpiát
A kínaiak szurkolhatnak majd a versenyeken
Fotó: AFP/Yomiuri/Koki Kataoka

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kizárta annak lehetőségét, hogy a koronavírus-járvány miatt elhalasszák a pekingi téli olimpiát. A kérdés a vírus omikron variánsának megjelenése miatt merült fel, ám Juan Antonio Samaranch, a NOB pekingi olimpiai koordinációs bizottságának vezetője határozottan kizárta ennek a lehetőségét. Kijelentette, hogy az eredeti, februári időpontban tartják meg a játékokat. A kínai szervezők a jegyeladással kapcsolatos terveiket még nem jelentették be, de úgy számolnak, lesznek majd nézők a versenyeken. Az már szeptemberben eldőlt, hogy a február 4-én rajtoló téli olimpián csak kínai lakosok lehetnek a lelátókon.

Peking ellenlépéseket helyezett kilátásba annak kapcsán, hogy Washington diplomáciai bojkottot jelentett be a téli olimpiára.

A Fehér Ház bejelentette, hogy egyetlen diplomáciai képviselőt sem küld a pekingi játékokra az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen folyó „népirtás és emberiesség elleni bűncselekmények” miatt. Kína tagadja az emberi jogi sérelmekről szóló vádakat, és a terrorizmus elleni küzdelemmel indokolja a területen alkalmazott intézkedéseket. Washington mindazonáltal támogatásáról biztosította az amerikai sportolókat, akik részt vesznek majd a játékokon.

A diplomáciai bojkotthoz szerdán Ausztrália és Nagy-Britannia is csatlakozott, Boris Johnson brit miniszterelnök a parlamentben kijelentette, hogy nem támogatja a játékok sportbojkottját, de a kormány tagjai nem utaznak az olimpiára. Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő szerint amennyiben az amerikai fél kitart amellett, hogy politikai ügyet csináljon a pekingi játékokból, úgy Peking komoly ellenlépéseket tesz. Minderre a NOB úgy reagált, hogy továbbra is „politikailag semleges” marad, és tiszteletben tartja
a kormányok döntéseit.

A NOB vezetőit támadják azért, mert nem állt ki a kínai teniszező Peng Suajért, aki szexuális zaklatással vádolta meg Csang Kao-li korábbi miniszterelnök-helyettest, majd nem adott életjelet magáról. Thomas Bach, a NOB-elnöke elmondta, hogy minden területen támogatást ajánlott Pengnek, s törekszik a kapcsolattartásra a teniszezővel, de nem követik a WTA példáját, amely felfüggesztette a kínai női tenisztornákat.

Kapcsolódó írásaink