Sport
Lovaglás nélkül versenyeznek a 2028-as Los Angeles-i olimpián a világ legjobbjai
Klaus Schormann győzött, a sportág veszített
Hiába szólította fel több száz sportoló – köztük olimpiai- és világbajnokok – Klaus Schormannt, az UIPM elnökét, és a szövetség végrehajtó bizottságát lemondásra, ők ehelyett megszerveztek egy olyan online kongresszust, amely méltatlan volt a jövőre már 110 éves olimpiai sportághoz. A lovaglás védelmében több küldött nem kapott szót – a magyar sem – , viszont az ellenzői elmondhatták véleményüket.
A guatemalai küldött szerint támogatni kell azokat a sportolókat, akik nem tudnak lovagolni, míg egy burundi küldött hozzátette, hogy Afrikában nehéz gyakorolni a lovaglást. A brit szövetség elnöke, David Armstrong viszont elmondhatta, hogy van megoldás a lovaglás maradására, de ezeket a lehetőségeket ki sem próbálták. Mindezek ellenére is meglepő volt, hogy lovaglás cseréjére 66-an szavaztak igennel, s csak 15-en szavaztak ellene. A tagok arról is határoztak, hogy az új számról a végleges döntés egy év múlva, a 2022-es kongresszuson születik meg.
„Számomra nem volt meglepő a szavazati arány – válaszolta kérdésünkre Fábián László világ- és olimpiai bajnok öttusázó, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója. – Schormannék meggyőzték az öttusahagyománnyal nem rendelkező országokat, hogy az ő érdekükben cserélik ki a lovaglást. Egy kis remény még van, mert a dán szövetség megtámadta az UIPM végrehajtó bizottságának határozatát a Nemzetközi Sportdöntőbizottságnál, amely megsemmisítheti a közgyűlés döntését.”
A tagság ismét – immár nyolcadszor – megválasztotta elnöknek a 75 esztendős német Klaus Schormannt, aki 72 támogató voksot kapott 12 nemmel szemben. A magyar jelöltek közül Kulcsár Ágnes továbbra is tagja a technikai bizottságnak, Simóka Bea pedig a felügyelőbizottságnak.