Sport

Norris indulhat az élről az Orosz Nagydíjon

Lando Norris, a McLaren brit pilótája nyerte a Forma-1-es Orosz Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

Norris indulhat az élről az Orosz Nagydíjon
Lando Norrisé a pole pozíció Szocsiban
Fotó: AFP/POOL/Yuri Kochetkov

Norris mögött a második és harmadik legjobb köridőt a spanyol Carlos Sainz Jr. (Ferrari), valamint a brit George Russell (Williams) autózta. Mindhárman az utolsó körben léptek az addig élen álló, hétszeres vb-győztes és címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) elé. Norris karrierje során első alkalommal indulhat az élről.

A vb-pontversenyt vezető holland Max Verstappennek (Red Bull) nem volt mért ideje az időmérőn, de az már korábban eldőlt, hogy motorcsere miatt - a mostani hétvégén már a negyedik motorját használja az idényben - csak az utolsó helyről rajtolhat.

A délelőtti, harmadik szabadedzés a reggel óta tartó heves esőzés miatt elmaradt, és a kedvezőtlen időjárás kérdésessé tette, hogy időben meg tudják-e rendezni a korai délutáni időmérőt, vagy el kell halasztani délutánra, esetleg vasárnap reggelre.

Miután az eső elállt, az időmérőt a tervek szerint tudták megrendezni, de jelentős mennyiségű víz maradt a pályán, így a Q1-ben nagy pocsolyák és sűrű vízfüggöny nehezítette a pilóták dolgát.

A Q2-ben a kanadai Nicholas Latifinek (Williams) és a monacói Charles Leclerc-nek (Ferrari) sem volt mért ideje, motorcsere miatt azonban ők szintén hátra sorolással számolhattak a rajtot illetően. Meglepetésre a francia Pierre Gasly (Alpha Tauri) sem vette sikerrel a Q2-t, amelyben szinte teljesen felszáradt a pálya, annak néhány részén vízátfolyás volt csupán, viszont a pálya utolsó szektora különösen csúszósnak bizonyult.

Hamilton is utóbbinak "esett áldozatul", a Q3 hajrájában mért körében kétszer is falnak ütközött, ki kellett mennie a boxba elemcserére, és a hátralévő szűkös időben már nem volt lehetősége javítani. Végül a legjobb körideje (1:44.050 perc) több mint két másodperccel maradt el Norrisétól (1:41.993 p).

Az Orosz Nagydíj vasárnap közép-európai idő szerint 14 órakor rajtol.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)

2. sor:
George Russell (brit, Williams)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

3. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)
Fernando Alonso (spanyol, Alpine)

4. sor:
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)

5. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
Esteban Ocon (francia, Alpine)

6. sor:
Sebastian Vettel (német, Aston Martin)
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)

7. sor:
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)

8. sor:
Mick Schumacher (német, Haas)
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)

9. sor:
Nyikita Mazepin (orosz, Haas)
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)

10. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Max Verstappen (holland, Red Bull)