Sport
Seoane: Rosszul kezdtünk, de türelmesek maradtunk

„Egyáltalán nem kezdtünk jól, túlságosan távol helyezkedtünk az ellenfél játékosaitól, és a Ferencváros új kihívás elé állított minket azzal a rendszerrel, amelyben pályára lépett” - foglalta össze a látottakat a 42 éves edző, aki szerint 15-20 percig tartott, amíg tanítványai váltani tudtak.
„Ezt követően már többet birtokoltuk a labdát, és egyre többször tudtunk gólhelyzetbe kerülni, de türelmesen kellett futballoznunk” - mondta a svájci szakember.
A németek győztes találatát szerző Florian Wirtz szerint saját maguknak tették nehézzé az összecsapást.
„Lassan érkeztünk meg a meccsbe, de aztán valahogy sikerült összeszedni magunkat, és onnantól már jó volt a játékunk” - értékelt a 18 éves, háromszoros válogatott támadó, a leverkuseniek legértékesebb játékosa.
A csütörtök esti találkozó nyolcadik percében meglepetésre a Ferencváros szerzett vezetést egy szép támadás végén, de a Leverkusen még a szünet előtt egyenlített, majd a második félidő felénél újfent betalált, így megnyerte a találkozót.
A Ferencváros a második fordulóban, szeptember 30-án a spanyol Betist fogadja - amely 4-3-ra verte csütörtökön a Celticet - a Leverkusen pedig a skót együttes vendége lesz.