Sport

Csak Icardi nem örül Messi érkezésének

A párizsiak máris eufóriában ünnepelnek, pedig Messi még nem rúgott labdába a PSG mezében. Ám a klubelnök, Al-Khelaifi biztos abban: sikerkorszak kezdődik

Donnarumma – Hakimi, Marquinhos, Sergio Ramos, Kurzawa – Di Maria, Verratti, Wijnaldum – Messi, Mbappé, Neymar. Kérdéses, valaha összeáll-e így a PSG tizenegye, de tény, hogy a keretből felírható a mostani névsor.

Csak Icardi nem örül Messi érkezésének
A párizsiak máris eufóriában ünnepelnek, pedig Messi még nem rúgott labdába a PSG mezében. Ám a klubelnök, Al-Khelaifi biztos abban: siker-korszak kezdődik
Fotó: AFP/Bertrand Guay

De akkor sincs nagy „baj”, ha Keylor Navas áll a kapuba, Kimpembe kerül a védelembe, Paredes a középpályára vagy éppen Icardi a csatársorba. Ha utóbbi sokáig marad, ugyanis ha valakinek, neki aztán rosszul jött Messi érkezése. Mint ismert, Leo nem tudta megbocsátani neki, hogy elvette az (egyik) legjobb barátja, Maxi López akkori feleségét, Wanda Narát. Icardi azóta játszhatott bármilyen jól, csak nagyon szoros kivételként kerülhetett be az argentin válogatottba. Most aligha ülnek majd egymás mellé az öltözőben…

Az ugyanis, hogy a hatszoros aranylabdás Lionel Messi ott fog ülni a Parc des Princes öltözőjében, immár faktum. Kedden késő este aláírta új, két évre szóló szerződését a PSG-vel, majd szerda délelőtt Nasszer al-Khelaifi klubelnökkel közös sajtótájékoztatón tett hitet amellett, hogy innentől kezdve élete és vére a Paris Saint-Germainé. Megerősítette, hogy szeretne minden trófeát megnyerni új csapatával – aligha volt olyan sztár eddig, aki nem hasonló céllal érkezett.

Az persze tény, hogy Messi legjobban a Bajnokok Ligája újbóli elnyerésére vágyik, és ez a PSG vezéreinek is a legnagyobb álma, ráadásul esetükben még az „újra” szócskát is kiradírozhatjuk. Ugyanakkor a száraz tény: a PSG 2019-ben döntőt játszott a királykategóriában, 2020-ben az előző évi négy elődöntősből egyedül került újra a legjobb négy közé, idén nyáron még (nagyon) meg is erősítette a keretét.

Annak ellenére, hogy 2021 tavaszán elveszítette a francia ligát, aligha kérdéses, ezt még egyszer nem engedi meg magának, a Ligue 1 ura lesz. De mit sem ér semmi a mostani szezonban, másképpen: semmi sem nevezhető majd sikernek, ha nem nyeri meg a királykategóriát a nemzetközi porondon.

Al-Khelaifi viccesen azt mondta, nincs mentsége Kylian Mbappénak arra az esetre, ha egy ilyen támadótrióból távozni akarna, nem is valószínű, hogy a klub most elengedné. Más kérdés: ha odaadná a Real Madridnak, azzal tudna csak borsot törni a Barcelona orra alá. De egy olyan idény előtt, amikor mindent a BL-sikernek rendelnek alá, aligha távozik.

Vele valamelyest lejjebb megy az átlagéletkor – ez az egyetlen tényező, ami az elemzők szerint a PSG dolgát megnehezítheti. Ez az alaptizenegy, amelyben Marquinhos, Sergio Ramos, Di María és Messi is túl van már a harmincon, Neymar sérülékeny, talán nem is tudna a La Ligában vagy a Premier League-ben és a BL-ben csúcsszinten végignyomni egy idényt. Persze a francia bajnokság mellett, főleg ha Mauricio Pochettino rotálja a csapatát, ez beleférhet.

Ám mindez a (közeli) jövő zenéje. A tánc leginkább szeptember elejétől indul, várhatóan akkortól játszik majd a Copa América után kapott szabadsága miatt erőnléti problémákkal küzdő Messi az új csapatában. Az egész világ figyelni fogja.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom