Sport
Arannyal koronázta meg a pályafutását Lőrincz Tamás

A BHSE 34 éves versenyzője sikerével megkoronázta pályafutását, mert egy világ- és négy Európa-bajnoki cím után a pályafutásából hiányzó aranyérmet is begyűjtötte. Kilenc éve a londoni játékokon - még 66 kilósként - második lett.
A magyarok világklasszisa elszántan vonult be a Makuhari Rendezvényközpont csarnokába, a mérkőzés viszont puhatolózással kezdődött, illetve kétszer is megakadt, mert összefejeltek a felek. Ezt követően a rendkívül dinamikus ázsiai igazolta a hírét, kifejezetten agresszíven, támadó szellemben folytatta a küzdelmet, így másfél perc után elsőként Lőrinczet intették meg (0-1). A parterhelyzetet viszont minden rutinját bevetve védekezte ki, ugyanis néhány másodperc elteltével kiszabadult a fogásból, így állásból folytatódott a harc.

A szünetet követően Lőrincz alaposan meglepte Mahmudovot: jó ütemben nekirontott, és kitolta a szőnyegről (1-1). A döntetlen később szerzett ponttal máris neki volt kedvezőbb, de nem hagyta nyugton az ellenfelét, akit így meg is intettek passzivitásért (2-1). Ezúttal ugyanakkor a fordított emeléssel próbálkozó Lőrincznek sem sikerült értékelhető akciót bemutatnia. A hátralévő időben állásból teljesen esélytelen volt a kirgiz birkózó, Lőrincz Tamás pedig a magyar szakvezetés hangos visszaszámlálása mellett lett olimpiai bajnok. A ceglédi születésű klasszis hosszú pályafutása legnagyobb győzelmét hatalmas csatakiáltással ünnepelte, majd összeborult az 1988-ban olimpiai bajnok Sike András szövetségi kapitánnyal.

A Szöcsi becenevű birkózó ezt követően a nemzeti lobogót magasba tartva ünnepelt, végül odakocogott a másik szőnyegen felállított dobogóhoz, és megcsókolta a tetejét.
Lőrincz Tamás diadalával nemcsak teljessé tette medálgyűjteményét, hanem a súlycsoport regnáló olimpiai, világ- és Európa-bajnokaként vonul vissza. Fivérével, Viktorral már háromszor - a 2014-es és 2019-es világ-, illetve a 2017-es Európa-bajnokságon - álltak ugyanazon a világversenyen dobogón, olyan viszont még nem volt, hogy mindketten aranyat nyerjenek. Ettől egyetlen meccs, a 87 kilósok szerdai döntője választja el őket.

Magyar birkózó legutóbb 2004-ben nyert olimpiát. Akkor Majoros István diadalmaskodott a kötöttfogásúak 55 kilós kategóriájában. Lőrinczé a magyar birkózás 20. olimpiai aranyérme, egyúttal ő a 19. magyar aranyérmes birkózó a játékok történetében.
A családért és a hazáért
A családért és a hazáért. Lőrincz Tamás olimpiai bajnok! Gratulálok! - írta Facebook-oldalán Orbán Viktor.
A birkózó Szőke Alex ötödik lett
Szőke Alex elveszítette bronzmérkőzését, így az ötödik helyen végzett a kötöttfogású birkózók 97 kilogrammos kategóriájában a tokiói olimpia keddi versenynapján.

Az ESMTK 21 éves sportolója remek teljesítménnyel verekedte el magát a helyosztóig. Hétfőn előbb a cseh Artur Omarovot verte magabiztosan, majd a negyeddöntőben jól küzdött, de 6-2-re kikapott a kategória jelenlegi legjobbjának számító Musza Jevlojevtől. Mivel az orosz a papírformának megfelelően bejutott a fináléba, Szőke kedd reggel a vigaszágon próbálkozhatott, s ott egy tíz másodperccel a vége előtt bemutatott gyönyörű dobással nyert a georgiai Giorgij Melia ellen.
A helyosztón a lengyel Tadeusz Michalik várt rá, aki óriási meglepetésre jutott el idáig, s akinél az utánpótlásban sikert sikerre halmozó Szőke esélyesebbnek tűnt.
A mérkőzés aztán nem várt meglepetést tartogatott, ugyanis a szokásosnak nevezhető, másfél perces álló tusakodás után Michelik felülről nagyszerűen fogta össze a parterhelyzetbe küldött (0-1) magyart, sikerült a bal kezét a testéhez fognia, onnan pedig háromszor is pörgetett (0-7). Ekkor felállították a feleket, a meccs azonban véget ért, mivel a magyar védekezését szabálytalannak ítélték, s két pontért megintették (0-9), ami technikai tusgyőzelmet ért Michalik számára. Sike András szövetségi kapitány még kikérte ugyan a videózást, ám az ítélet maradt, így pedig szertefoszlottak Szőke tokiói érmes álmai.