Sport
„Haver, ugorjunk be a történelembe!”

A verseny során az olasz Gianmarco Tamberi és a katari Mutaz Essa Barsim hibátlan teljesítménnyel jutott el a 237 centis magasságig, a 239-re tett lécet azonban mindketten háromszor leverték. Amikor a versenybíró odament hozzájuk, hogy az egyaránt azonos teljesített magasság és ugrásszám miatt kialakult holtverseny miatt arról egyeztessen, milyen magasságon kívánják „szétugrással” eldönteni az olimpiai bajnoki cím sorsát, a 31 éves katari megkérdezte: „Olyan forgatókönyv nincs, hogy mindketten aranyérmet kapjunk?”
Talán soha nem derül már ki, hogy Mutaz Essa Barsim komolyan vetette-e fel a lehetőséget, vagy inkább csak első gondolatának adott hangot… Amikor azután a versenybíró a „de, tulajdonképpen befejezhetik így is” választ adta, a katari odafordult Tamberihez és csak annyit mondott: „Haver, ugorjunk be a történelembe!”. A világ sokmilliónyi televízió nézője pedig már csak azt látta, hogy Gianmarco Tamberi – akinek édesapja is olimpikon magasugró volt, szerepelt az 1980-as moszkvai játékokon – az ázsiai ugró nyakába ugrik és ott ünnepel. Az önkívületi állapotba került olasz azután a földre vetette magát, látszott rajta, maga sem hiszi el, hogy olimpiai bajnok lett.

Néhány perccel később, Mutaz Essa Barsim az Eurosportnak, Greg Rutherfordnak, a 2012-es londoni olimpia távolugró bajnokának nyilatkozva azt mondta: „Greg, te is olimpiai bajnok vagy, tudod miről beszélek, ez semmi máshoz sem hasonlítható. Mindent megnyertem már, csak ez, az olimpiai arany hiányzott. Nem akartam volna úgy visszavonulni, hogy ez nincs meg. Az meg, hogy az aranyat egy ilyen nagyszerű sráccal oszthatom meg, igazán remek”.
A történelem ritkán ismétli önmagát – ezúttal azonban majdnem. Még 24 óra sem telt el Tamberiék döntője után, amikor a férfi távolugrásban a görög Miltiadesz Tentoglu és a kubai Juan Miguel Echevarría szintén azonos eredménnyel, 841 centis ugrással végzett az élen. Ők azonban nem döntethettek „közös aranyról”, távolugrásban a jobb második kísérlet rangsorol, Tentoglu lett az olimpiai bajnok. Egyedül.