Sport

Swimming World: Cseh László minden idők egyik legjobb úszója

„Azt viszem haza magammal Tokióból, hogy nyugodtan hagyhatom abba az úszást. Otthon a tévé előtt biztosan mérgelődnék, hogy ilyen időt én is tudtam volna úszni, és ez végigkísérte volna az életemet. Így viszont itt le tudtam zárni a pályafutásomat. Az ébredés után kicsit elérzékenyültem, mert rájöttem, hogy ez az utolsó úszásom. Megérintett, de jóleső érzés volt. Megpróbáltam beleadni mindent, jól éreztem magam, és bár most is elégedetlen vagyok az időmmel, tudok közben mosolyogni” – mondta Cseh László, aki „kedves gesztusnak” nevezte, hogy 200 méteres vegyesúszást megnyerő kínai Vang Sun meghajlással gratulált neki eredményéhez, de mindenekelőtt fantasztikus pályafutásához.

Swimming World: Cseh László minden idők egyik legjobb úszója
Cseh László: Azt viszem haza magammal Tokióból, hogy nyugodtan hagyhatom abba az úszást
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Vang Sun, bár maga is rutinos úszónak számít a maga 27 évével, mindössze tíz esztendős volt, amikor Cseh László már olimpiai döntőben úszott Athénban. A legendás magyar úszó – akit a XXI. század legjobb olyan úszójának tartanak, aki nem nyert olimpiai aranyat – Tokióban ötödik olimpiáján szerepelt és Athén (3 egyéni döntő), Peking (1), London (1), Rio de Janeiro (2) után Japánban is döntőt tudott úszni. Egyéni számokban hat érme van olimpián, négy ezüst, két bronz. Pekingben mindhárom ezüstjét Michael Phelps mögött szerezte.

Rajta kívül egyetlen magyar férfi úszó sem szerepelt öt olimpián (a hölgyek között is csak Hosszú Katinka).

Pályafutásának teljességét jelzi, hogy a magyar sportban csak hárman vannak ötnél többszörös olimpikonok: Gerevich Aladár (6), Gádorfalvi Áron (6) és a Tokióban csúcstartóvá előlépett Mohamed Aida (7). Az úszók közül Cseh Lászlónál több olimpián mindössze hárman szerepeltek: a török Derya Büyükuncu (1992–2012), svéd Lars Frölander (1992–2012), és a tunéziai Oussama Mellouli (2000–2021), de az ő eredményességük messze elmarad a magyar klasszistól.

A tekintélyes Swimming World magazin így foglalta össze és méltatta bajnokunk pályafutását: „Cseh László minden idők egyik legjobb úszója. Érdemes eljátszani a gondolattal, milyen lett volna a pályafutása, ha nem olyan balszerencsés, hogy mindössze öt hónappal később született, és ugyanazokra a versenyszámokra specializálódott, mint Michael Phelps. Cseh az első olimpiáján, 2004-ben, Athénban 400 vegyesen bronzérmet nyert. Négy évvel később Pekingben három Európa-csúcsot úszott, ez azonban minden alkalommal – 200 pillangón, 200 gyors és 400 gyorson – csak ezüstérmet nyert kivétel nélkül Phelps világrekordjai mögött. 2012-ben London egy bronzot hozott 200 vegyesen, majd jött élete talán legfeledhetetlenebb versenye Rióban, ahol a 100 pillangón a szingapúri Joseph Schooling mögött hármas holtversenyben nyert ezüstöt Chad le Clóval és Michael Phelpsszel. És most, öt év múlva? Phelps a kommentátori fülkében, régi rivális, Ryan Lochte otthon maradt, mert nem kvalifikálta magát az olimpiai játékokra. Cseh pedig itt van. Nem csak az olimpián, hanem a döntőben. A hatodik legidősebb a Tokióban rajthoz álló úszók között, úgy, hogy három férfiúszó – a román David Popovici, a brit Jacob Whittle és a monacói Theo Druenne – még meg sem született, amikor Cseh az első olimpiai érmét nyerte. Az elismerés, ami őt megilleti, valahol a sztratoszférában van. Hat olimpiai érme mellett 13, közte két arany van a világbajnokságokról, négy a rövidpályás úszásból. Összesen 48 Európa-bajnoki érmet szerzett– 23-at nagymedencében (ebből 14 arany) 25 rövidpályán, 19 arannyal.”

Cseh László edzője, Plagányi Zsolt szerint nem csupán egy nagyszerű úszó, hanem Magyarország egyik legnagyobb sportembere fejezte be a pályafutását a tokiói olimpián.

„Nem véletlenül választották meg a legjobb olyan úszónak, aki nem nyert olimpiát. Mindig megbízhatóan teljesített" – méltatta tanítványát Plagányi Zsolt, aki az általános iskola alsó tagozatában is foglalkozott a vizsgálatok szerint a társainál lényegesen kisebb tüdőkapacitással rendelkező, az úszásban tulajdonképpen hátránnyal induló fiúval, akinek azután 2014-ben vette át újra a felkészítését. „Az a legfontosabb, hogy neki is jó lezárás volt ez az olimpia, mert élvezte. A technikája még mindig kiváló, a mozgása harmonikus, az első száz métere továbbra is világszínvonalú, de fizikálisan már vannak jobbak nála. A felkészítésében a pandémia miatti leállást követő újraindítás volt a legnehezebb" – mondta a tokiói 200 vegyes döntőjével, Cseh László utolsó versenyével kapcsolatban edzője, aki szerint nehéz ezt a kapcsolatot lezárni, hiányozni fog a csapatából, mivel Cseh rendre tanácsokkal segítette, motiválta a társait.

Plagányi hozzátette, próbálja rávenni az úszólegendát arra, hogy a segítője legyen, de egyelőre „a pecázás fontosabb" Laci számára…

Orbán Viktor: Mindent köszönünk

Vár rád a civil élet, sok sikert - írta a kormányfő a közösségi oldalán megosztott bejegyzésében.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink