Sport

Elképesztő: Tóth Krisztián bronzérmes!

A cselgáncsozó Tóth Krisztián a negyeddöntős vereségét követően vigaszágra kerülve jutott el a bronzmeccsig, ahol egy végletekig kiélezett mérkőzésen verte az orosz Mihail Igolnyikovot a 90 kilogrammosok között.

Elképesztő: Tóth Krisztián bronzérmes!
A boldog olimpiai harmadik Tóth Krisztián a bronzérmével
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az MTK versenyzője - aki júniusban bronzérmet nyert a budapesti világbajnokságon - a bronzéremért Mihail Igolnyikov ellen lépett tatamira. A kétszeres Európa-bajnok orosz dzsúdós benini, azeri és spanyol rivális legyőzésével menetelt az elődöntőig, ahol a grúz Lasa Bekauritól kikapott.

A vb-bronzzal és három Eb-éremmel is rendelkező Tóth a menekültek csapatában induló Popole Misenga elleni sikert követően a japán Mukaj Sojcsirót verte, aztán aranyponttal vereséget szenvedett a német Eduard Trippeltől. A vigaszágon a holland Noel van't End ellen nyert, így harcolta ki a bronzmérkőzést.

Az összecsapáson a világranglistán harmadik Tóth lépett fel szokásához híven támadólag, aztán az orosz próbált akciót bemutatni. Utóbbi kezdeményezését jobban értékelte a bíró, mivel egymás után kétszer is intette a magyar cselgáncsozót. Az orosz átmenetileg egy vazaarit is kiharcolt, de ezt videózás után törölték.

Következett az aranypontig tartó hosszabbítás, amiben Tóth egyik akcióját nézték vissza, de a küzdelem folytatódott. A ráadásból 3:28 perc telt el, amikor a 27 éves magyar versenyző sokadszorra ugrott be ellenfele alá és fogta be a bal karját, ám ezúttal addig húzta lefelé a már fáradó Igolnyikovot, hogy vazaarit értően a földre vitte!

Objektum doboz

Tóth Krisztián a magyar dzsúdósport tizedik érmét - a hatodik bronzot - szerezte ötkarikás játékokon.

A magyar küldöttségnek ez az ötödik dobogós helyezése Tokióban, két arany és egy ezüst mellett a második bronza.

Tóth Krisztián: Az egész nap egy csoda volt

„Boldog születésnapot apámnak!” - ezek voltak az első szavai a 90 kilogrammban harmadik dzsúdósnak, miután könnyeivel küszködve meg tudott szólalni. Addig edzője, Pánczél Gábor nyugtatta többek között azzal, hogy emlékeztette: elnyerte tőle a BMW motorját. Azt ígérte ugyanis, hogy megkapja, ha olimpiai érmes lesz.

Tóth Krisztán azzal kezdte, hogy számára az egész nap egy csoda volt. „Akkor is az lett volna, ha itt marad az érem, de Rio után főleg egy csoda volt a mai nap” - fogalmazott, majd köszönetet mondott mindenkinek, elsősorban családjának és az MTK szakosztályának.

A bronzmeccsről elmondta, hidegen hagyta a „körítés”, csak magára figyelt. „Megbeszéltük, hogy megyek előre, nem foglalkozom azzal, hogy ez éremért megy, sem azzal, hogy orosszal dzsúdózok, akit még nem tudtam legyőzni” - nyilatkozott.

Tóth Krisztiánnak volt Rióban egy elhíresült mondata, miszerint összenyomta az ötkarika. Erre most úgy reagált, hogy meg kellett érnie az olimpiai éremre.

„Aki először megcsinálja, az klasszis, én csak egy bajnok voltam Rióban” - hangsúlyozta. Hozzátette, rengeteg minden kell egy olimpiai éremhez, többek között sok-sok verseny és rutinszerzés.

Pánczél Gábor kiemelte, a japán elleni meccs volt a legnehezebb a bronzéremig tartó menetelés során. „A japán elleni mérkőzés volt a kritikus pont, mert egy japán dzsúdóst legyőzni mindig nagy dolog, Krisztiánnak ez ifiként sikerült utoljára. Ráadásul egy olimpián, Japánban nyerni hazai versenyző ellen - az igen. Onnantól nem volt megállás” - mondta az edző, aki elárulta, tanítványának jót tett a játékok egyéves halasztása.

„Egy év alatt elképesztő változásokon ment keresztül, még januártól mostanáig is. Találtunk egy mentáltrénert, aki a megfelelő szavakat használta, elhitette vele, hogy bízzon magában. Maximálisan boldog vagyok” - jelentette ki Pánczél Gábor.

Kapcsolódó írásaink