Sport

Olaszország nyerte a labdarúgó Európa-bajnokságot

Az Európa-bajnokság londoni döntőjében 120 perces csata után „szétlövés” döntött, ezt az olaszok nyerték meg 3-2-re. A Squadra Azzurra ült fel a kotinens futballjának trónjára.

Olaszország nyerte a labdarúgó Európa-bajnokságot
Az olaszok örömükben, az angolok bánatukban sírnak
Fotó: AFP/Frank Augstein

Bár az angolok játszhatnak otthon, a kiírás szerint a Squadra Azzurra a pályaválasztó. Roberto Mancini tizenegye: Donnarumma – Di Lorenzo, Bonucci, Chiellini, Emerson – Barella, Jorginho, Verratti – Chiesa, Immobile, Insigne. Nincs benne meglepetés, ugyanezek a játékosok kezdtek a spanyolok elleni elődöntőben is. 

Az angoloknál Kieran Trippierrel erősítette meg Gareth Southgate a védelmet, ez azt jelenti, hogy Pickford kapus előtt három belső védővel állnak fel a háromoroszlánosok (Walker, Stones, Maguire), Trippier és Shaw a két szárnyvédő, Philips és Rice ügyködik majd a középpálya közepén, míg támadóként Sterling, Mount, valamint a csapatkapitány Kane kezd majd este kilenckor. 

Objektum doboz

Majdnem teljesen tele a Wembley, de még „pluszban”, jegyek nélkül is rontottak be szurkolók. Érdekes lesz majd figyelni, hogyan reagál erre az UEFA. 

Közben megkezdődött a hivatalos záróünnepély, az Eb-serleget tizenegy méter magasságúnak mintázták meg, táncosok, énekesek, medveszőr kucsmás trombitások produkálják magukat. 

Eljátszották a himnuszokat, nagyon elszántnak tűnik minden játékos. Az olaszok kezdték a játékot. 

A 2. percben előnybe kerültek az angolok, Harry Kane meglódult Shaw labdájával a középpályán, a jobbhátvéd helyén felfutó Kieran Trippierhez passzolt, aki átívelte a labdát a teljes olasz védelmen. Luke Shaw, a Manchester United balhátvédje tökéletesen érkezett, s nagyon pontos lövést küldött a rövid sarokba, a kapufa és Donnarumma közé. Anglia 1-0-ra vezet. 

Az angol kontra végén Trippier ívelt jobbról Luke Shaw elé, aki az ötös bal sarkéról a kapufa segítségével lőtt a hálóba
Az angol kontra végén Trippier ívelt jobbról Luke Shaw elé, aki az ötös bal sarkáról a kapufa segítségével lőtt a hálóba
Fotó: AFP/John Sibley

A hivatalos mérések szerint mindössze 1 perc és 57 másodperc telt el a mérkőzésből, amikor már vezettek az angolok. A Donnarumma kapujába találó futballista először szerzett gólt az angol válogatottban. Több millió angol mondaná most erre: a legjobbkor. Még idetartozik: nagy érdemei vannak a gólban az Atlético Madrid jobbhátvédjének, Kieran Trippiernek, aki az utolsó pillanatban került a kezdők közé. 

Érthető, hogy mindkét csapatra hatással volt a korai gól, az olaszok zavarodottnak tűnnek, az angolok magabiztosak. 

A Squadra Azzurra valamelyest magához tért, növelte a labdabirtoklást, de kapura nem veszélyes. Feltűnő volt Fede Chiesa elszántsága. 

A 36. percben éppen ő lódult meg, majd 18 méterről lőtt, alig tévesztette el a bal alsó sarkot. Lassan vége az első félidőnek, de még mindig nincsen az olaszoknak kaput eltaláló kísérlete. 

Az angolok egyenlőre az olaszok fölé nőnek
Az angolok egy ideig az olaszok fölé nőttek
Fotó: AFP/John Sibley

A végére a Squadra Azzurra előnybe került a labdabirtoklást tekintve, de a játékrészt Anglia nyerte, 45+4 percnyi játék után: Anglia–Olaszország 1-0. 

Cserék nélkül folytatódik a játék, Barella rácsúszott Kane lábára egy sárga lapért. Utána Raheem Sterling majdnem kiharcolt egy büntetőt (nagyot esett, de Björn Kuipers higgadtam mutatta, hogy nem történt szabálytalanság), majd a saját tizenhatosa előtt fellökte Insignét. A sértett olasz nem találta el a kaput 18 méteres szabadrúgásából. 

Mancini kapitány az ötvenötödik percben elérkezettnek látta az időt a változtatásra, Barella és Immobile helyére Cristante és Berardi került a csapatba. 

Két jó kísérletet láthattunk rövid időn belül, előbb Federico Chiesa tizenkét méteres, lapos lövését hárította látványos vetődéssel Jordan Pickford, majd John Stones fejelt az olasz kapura, Gianluigi Donnarumma ura volt a helyzetnek. 

30 perce maradt az olasz válogatottnak, plusz a ráadás, hogy legalább egyenlítsen
30 perce maradt az olasz válogatottnak, plusz a ráadás, hogy legalább egyenlítsen
Fotó: AFP/Frank Augstein

A 67. percben kiegyenlített a Squadra Azzurra. Egy szöglet után Giorgio Chiellini gyanúsan tünt el az ötösön, de Marco Verratti kapura tudott fejelni. Jordan Pickford a kapufára tudta tolni a labdát, de még nem volt vége: Leonardo Bonucci két méterről a kapuba kotorta. Harry Kane állt a gólvonalon, tehetetlenül. Anglia–Olaszország 1-1. 

Rögtön cseréltek az angolok, Trippier helyére beállt Saka, valószínűleg visszaállnak a négyvédős rendszerre, amivel az elődöntőt megnyerték. 

Az olaszok lendületben vannak, most sokkal jobbak. Berardi hagyott ki helyzetet. Southgate reagált, beküldte Rice helyére Hendersont. 

A hosszabbításban egyelőre nagyon kiegyenlített a játék
A hosszabbításban egyelőre nagyon kiegyenlített a játék
Fotó: AFP/John Sibley

A 85. percben a megsérülő Chiesát, a legjobb olasz csatárt juventusos klubtársa, és névrokona, Federico Bernardeschi váltotta.

Ahogyan 2016-ban is, hosszabbítás következik az Európa-bajnokság döntőjében. Hivatalosan 90, gyakorlatilag legalább száz percnyi játék után 1-1. 

A hosszabbítás elején is az olaszoknál van többet a labda, de Philiilpsnek akadt egy éles lövése, kapura nem volt azért veszélyes. Mind a két csapat szem előtt tartja a biztonságot. 

A 108. percben Bernardeschi szabadrúgása keltett némi izgalmat, de nem dőlt el semmi.  

Megint az angolok percei következtek, többrt birtokolták a labdát, de már nagyon fáradtnak tűnt mindkét csapat. 

Tizenegyespárbajban dől el a labdarúgó Európa-bajnokság vasárnapi döntője
Tizenegyespárbajban dől el a labdarúgó Európa-bajnokság vasárnapi döntője
Fotó: AFP/Paul Ellis

Letelt minden létező hosszabbítás, maradt a döntetlen, tizenegyesek döntenek a kupa sorsáról. 

Az olaszok közül Berardi, Bonucci és Bernardeschi belőtte, Belottio és Jorginho hibázott. Az angolok közül Kane és Maguire tökéletes lövése után Rashford, Sancho és Saka is rontott. 

Gianluigi Donnarumma lett a nyerőember, Olaszország, 1968 után ismét Európa-bajnok.