Sport
Milák parádés idővel aranyérmes 200 pillangón

A szám címvédője 1:51.10 perces eredménnyel csapott célba, ennél a sportág történetében csak ő maga úszott gyorsabban, a 2019-es kvangdzsui világbajnokságon felállított 1:50.73-as világcsúcsa alkalmával.
A 2016-os riói olimpián bronzérmes Kenderesi nagy hajrával, 1:54.43-as idővel lett harmadik.
A keddi elődöntőben Kenderesi meglepetésre legyőzte Milákot, ráadásul olyan idővel (1:54.37), amire két éve nem volt képes. A fináléban Milák kezdett óriási lendülettel - 50 méteren világcsúcsának részidején belül volt -, de 100-nál az olasz Federico Burdisso beérte, mindössze két századra csökkent kettejük között a különbség.
Az utolsó 50-re fordulva Miláknak már több mint egy másodperc előnye volt, Kenderesi viszont csak negyedik helyen tempózott ekkor. A Honvéd klasszisa szinte hihetetlen, 29.34-es utolsó 50-et jött, ehhez a „legközelebb” Kenderesi járt 30.09-cel, aminek köszönhetően előbbi saját világcsúcsára is veszélyes volt, utóbbi pedig bronzérmet szerzett.
Milák Kristóf az M4 Sport kamerája előtt azt mondta, a verseny előtt kicsit rosszul érezte magát, de általában ilyenkor ússza a legjobb időket, ez pedig most sem történt másképp. Hozzátette, figyelt a technikai elemek betartására, a végén pedig segített neki a hajrában, hogy az utolsó fordulónál viszonylag közel érezte magához olasz riválisát.
Vizes Európa-bajnokság, Budapest
Férfi 200 m pillangóúszás:
1. Milák Kristóf 1:51.10 perc
2. Federico Burdisso (Olaszország) 1:54.28
3. Kenderesi Tamás 1:54.43
Németh Nándor országos csúccsal negyedik 100 gyorson
Németh Nándor országos csúccsal negyedik lett 100 méter gyorson. A 21 éves magyar versenyző 47.84 másodperccel csapott a célba, ezzel 16 századot faragott Milák Kristóf 48.00-as rekordjából.
Németh - aki hosszú ideje álmodott arról, hogy első magyarként töri át a 48 másodperces határt - jól rajtolt, de csak a hetedik helyen fordult az erősségének számító második hosszra. Végül hatalmas hajrával - a teljes mezőnyben a legerősebb második ötvennel - jött fel és még az éremszerzésre is volt esélye, de a dobogóról egy tizeddel lemaradt.
Az M4 Sportnak a fiatal versenyző elmondta, nagyon örül, és bízik benne, hogy mostantól könnyebb lesz ilyen időket úsznia, hiszen végre tudja, milyen érzés 48 másodpercen belül lenni. Hozzátette, természetesen jó lett volna a bronzérem, de egyáltalán nem lehet elégedetlen. Megjegyezte, sikerének egyik titka az volt, hogy fokozatosan rakta össze az úszását, egyre gyorsabb tempót diktálva.
A számot az orosz Kliment Kolesznyikov nyerte, aki 50 méter háton már két világcsúcsot úszott a Duna Arénában.
Kapás Boglárka és Kós Hubert is a legjobb idővel döntős
A szerdai elődöntőiből Kós Hubert és Kapás Boglárka is az első helyen jutott száma csütörtöki döntőjébe.
Női 200 méter pillangón Kapás Boglárka akárcsak reggel, este is magabiztos úszással utasította maga mögé a mezőnyt, 2:07.25 perccel „bérelte ki” csütörtökre a legjobbnak járó 4-es pályát. Hosszú Katinka, aki ebben a számban háromszoros világbajnoki bronzérmes, a délelőttinél gyengébb idővel (2:08.75) ugyan, de megnyerte futamát és másodikként várja a finálét.
Férfi 200 méter vegyesen a rekordot jelentő tizedik Európa-bajnokságán szereplő Cseh László, akinek az olimpiai védettség megszerzése szempontjából is fontos a viadal, egyetlen századdal úszott jobb időt, mint délelőtt, így 1:58.45 perccel csapott célba. A második futamban kapott helyet a 18 esztendős Kós Hubert, aki saját junior világcsúcsából (1:57.58) több mint fél másodpercet faragva, 1:56.99 perccel utasította maga mögé a mezőnyt. Ez az idő egyébként a világ idei ötödik legjobbja. Kós a legjobb, Cseh pedig a hetedik eredménnyel jutott a csütörtöki döntőbe.
A magyarok hét éremnél tartanak a vizes Európa-bajnokságon. Korábban nyíltvízi úszásban Olasz Anna második, a csapat pedig harmadik lett, akárcsak a szinkronúszók highlight kűrjében a magyar válogatott. A medencés úszóknál hétfőn 400 méter vegyesen Hosszú Katinka az első, Mihályvári-Farkas Viktória pedig a második helyen végzett.