Sport

Messi újabb csúcsra ért fel

Immár senki sem viselte több tétmérkőzésen a Barcelona mezét az argentin sztárnál, és már régóta ő vezeti a góllövőlistát is a katalán csapatban

Joan Laporta új(abb) elnöki korszakának első bajnoki mérkőzésén 4–1-re nyert a Barcelona az Huesca ellen. Lionel Messi két góllal ünnepelte újabb rekordját.

Messi  újabb  csúcsra  ért fel
Jellegzetes Messi-mozdulat a gól után, csak hogy az égiek is tudják, köszöni
Fotó: AFP/Franck Fife

Ez a találkozó is megmutatta, mekkora szüksége van, illetve a következő szezontól mekkora szüksége lenne Lionel Messire a katalán csapatnak. A Barca a legutóbbi tizenhét bajnoki meccsén veretlen maradt, s már csak négy pont a hátránya az Atlético Madriddal szemben. A Marca, amely általában a fővárosi csapatok híveinek ír, úgy véli, immár a Barcelona a legesélyesebb a bajnoki címre, még Simeone csapatának előnye ellenére is.

Lionel Messi a 767. bajnoki mérkőzését játszotta az FC Barcelona színeiben, s ezzel beérte a klub örökrangsorát vezető Xavit. Immár ő a legtöbb gólt szerzett (661) és a legtöbb mérkőzést játszott futballista az egyesület történetében. Részben természetesen a mérkőzések idényenkénti számának növekedésével is összefüggő tény, hogy a 20. század végének
(s a mostani első tíz évének) csúcstartója, a Tarzannak becézett Migueli már csupán hetedik az örökranglistán, megelőzte őt Cis.

Az argentin szupersztár 12 éves kora óta Barcelonában él, teljes pályafutását a klubnál töltötte, mindazonáltal nem gyakori, hogy a szereplési rekordot külföldi játékos tartsa egy világhírű klubnál.

A Real Madridnál, például, nincs külföldi születésű az első tízben, Raúl 741-gyel vezet, őt Iker Casillas, Manuel Sanchís, Sergio Ramos, Santillana, Fernando Hierro, Paco Gento, José Camacho, Pirri és Míchel követi. Érdekes, hogy a góllista első hét helyezettjéből viszont csak a másodsik Raúl és a negyedik Santillana született spanyol földön, Cristiano Ronaldo (1.), Alfredo Di Stéfano (3.), Karim Benzema (5.), Puskás Ferenc (6.) és Hugo Sánchez (7.) nem. Az Atlético Madridnál a hatvanas-hetvenes évek sztárja, 1964 Európa-bajnoka, Adelardo a csúcstartó (553 mérkőzés), megelőzve a mostani csapatkapitányt, Kokét (485) és Tomás Reñonest (483), a nyolcvanas-kilencvenes évek jobbhátvédjét.

Olaszországban a Juventus története az olaszoké: a szereplési számokat tekintve csupán harmincharmadik az első külföldi, a mostani alelnök, Pavel Nedved, aki éppen egy másik légióst, David Trezeguet-t előzi meg. Az első három: Alessandro Del Piero (705), Gianluigi Buffon (681) és a tragikus sorsú Gae­tano Scirea (552) egyébként mind világbajnok. Del Piero lőtte a legtöbb gólt, két olyan csatárt megelőzve, aki visszavonulása után vezetőként is fontos alakja volt a klubnak: Giam­piero Bonipertit és Roberto Bettegát.

A Milannál is akad különlegesség: a legsikeresebb klubok közül egyedül itt „fér be” az első tízbe apa és fia is. Paolo Maldini (902 mérkőzés!) az első, édesapja, Cesare (412) a tizedik. Clarence Seedorf (8. helyezett) az egyetlen külföldi az élcsoportban, amelynek különlegessége, hogy az első ötben ismét összeáll a legendás védősor: Tassotti (5.), Baresi (2.), Costacurta (3.), Maldini (1.) A negyedik a klub első aranylabdása, Gianni Rivera, aki harmadik a klub örök-góllövőlistáján, mégpedig a svéd Gunnar Nordahl és az ukrán Andrij Sevcsenko mögött.

A legsikeresebb angol klubok közül a Liver­poolnál a világbajnok Ian Callaghan megelőzi a kétezres évek két ikonját, Jamie Carraghert és Steven Gerrardot. Talán meglepő, hogy Gerrard az ötödik a gólszerzők között, Ian Rush a rekorder. A Manchester Unitednél Ryan Giggs, Bobby Charlton és Paul Scholes az első három, Wayne Rooney a gólrekorder. Az Arsenalban egy ír, David O’Leary az első, Tony Adams és George Armstrong előtt, Thier­ry Henrynál senki sem szerzett több gólt. A Chelsea nagy hármasát Ron Harris, Peter Bonetti és John Terry alkotja, a negyedik Frank Lampard, aki egyben vezeti a góllistát. A Tottenham mezét Steve Perryman, Gary Mabbut és Pat Jennings viselte a legtöbbször, Jimmy Greaves lőtte a legtöbb gólt, Harry Kane már a második, nagyjából két év alatt hozhatja be az 1966-os világbajnokot.

A Bayern Münchennél két kapus, Sepp Maier és Oliver Kahn előzi csak meg az „örökös” gólkirályt, Gerd Müllert.

A Kékek hazai mérlege csapnivaló


Ma lezárul a labdarúgó-Bajnokok Ligája idei nyolcaddöntője. A múlt heti négy továbbjutóhoz lapzártánk után csatlakozott két csapat, a Manchester City–Mönchengladbach- és a Real Madrid–Atalanta-párharc továbbjutója. Az utolsó két párban a Chelsea az Atléticóval (az első mérkőzésen: 1–0), a Bayern München pedig a Lazióval (4–1) mérkőzik. Az angoloktól Jorginho és Mason Mount eltiltás miatt hiányzik, a spanyolok a legerősebb felállással próbálkoznak. Érdekes, a londoni Kékek a Stamford Bridge-en a legutóbbi tíz BL-mérkőzésükből csupán kettőt nyertek meg, mindkettőt francia csapat ellen. Ugyanakkor az Atlético az elmúlt négy évben csupán egyszer ért el az egyenes kieséses szakaszban olyan idegenbeli eredményt, ami most elég lenne a továbbjutáshoz. A német bajnok Douglas Costára, Kouassira és Tolissóra nem számíthat, a Lazióból Lazzari hiányzik. A Bayern 2014. április 29. óta csak olyan hazai eredményeket ért el a BL-ben, ami most elég lenne a továbbjutáshoz.
(AD)

Kapcsolódó írásaink