Sport

Lewis Hamilton hatodszor világbajnok

Címét megvédve hatodszor lett Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája, aki az Egyesült Államok Nagydíján másodikként ért célba vasárnap, és két futammal az idény vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert az összetett pontversenyben.

Lewis Hamilton hatodszor világbajnok
Címét megvédve hatodszor lett Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton
Fotó: CHARLES COATES / GETTY IMAGES

A futamot Hamilton csapattársa, az első helyről indult finn Valtteri Bottas nyerte, aki pályafutása hetedik, idei negyedik sikerét ünnepelhette. A harmadik helyen a Red Bull holland pilótája, Max Verstappen végzett.

Hamiltonnak immár 381, a második helyezett Bottasnak pedig 314 pontja van összetettben, így a két hét múlva sorra kerülő Brazil, illetve a december 1-jén sorra kerülő Abu-Dzabi Nagydíj előtt eldőlt a világbajnoki cím.

Hat vb-címével Hamilton a Forma-1 történetének második legeredményesebb versenyzője. Tavalytól mostanáig holtversenyben állt az örökrangsor élén az argentin Juan-Mauel Fangióval. A csúcsot változatlanul a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher tartja.

A rajt után az ötödik helyről indult Hamilton mindkét Ferrarit, Charlaes Leclerc-t és Sebastian Vettelt is gyorsan megelőzte. A négyszeres világbajnok Vettel a csapatrádión a futóműre panaszkodott, majd a nyolcadik körben eltörött autójának a felfüggesztése, így kiállni kényszerült. Az első négy helyen sorrendben Bottas, Verstappen, Hamilton és Leclerc haladt a 14. körig, amikor Verstappen nyitotta a boxkiállások sorát.

Bottas a kerékcserét követően sorra autózta a leggyorsabb köröket, de ő és Verstappen két-, Hamilton viszont egy kiállásos taktikán volt, így a 36. körben a címvédő átvette a vezetést. A finn pilóta kitartóan üldözte csapattársát a futamgyőzelemért, az ötvenedik percben felzárkózott közvetlenül mögé, majd két körrel később, négy körrel a vége előtt megelőzte, így ismét az élre állt, és megnyerte a versenyt.

Austinban Verstappen, illetve a dán Kevin Magnussen és a spanyol Carlos Sainz Jr. is jubilált, mivel a századik Forma-1-es futamát teljesítette.

„Meg sem tudok szólalni, nagyon kemény, megterhelő verseny volt, Valtteri fantasztikus munkát végzett, gratulálok neki. Tegnap is igen nehéz napunk volt, de az első-második hely volt a cél, ezt megcsináltuk. Köszönöm a gyárban dolgozóknak is, és a családomnak” - nyilatkozta Hamilton.

A hatszoros világbajnok emlékeztetett, gyerekkorában az édesapja azt mondta, sose adja fel, és azóta ez a mottója. Hozzátette, Austinban a gumik miatt nem tudott nyerni, de a szezon hátralévő részében szeretné gyarapítani győzelmei számát.

„Nem hittem, hogy az egy kiállásos taktika működhet. Dolgoznak bennem az érzelmek, megtisztelő, hogy a legnagyobbak között lehetek” - utalt Schumacherre és Fangióra.

Végeredmény, Egyesült Államok Nagydíja, Austin (56 kör, 308,405 km, a pontszerzők):


 1. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:33:55.653 óra
 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 4.148 másodperc hátrány
 3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 5.002 mp h.
 4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 52.239 mp h.
 5. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 1:18.038 perc hátrány
 6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 1:30.366 p h.
 7. Lando Norris (brit, McLaren) 1:30.764 p h.
 8. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 1 kör hátrány
 9. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1 k h.
10. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1 k h.
pole pozíció: Bottas
leggyorsabb kör: Leclerc, 1:36.169 perc (44. kör)

    A vb-pontversenyek állása 19 futam után (még 2 van hátra):
    ----------------------------------------------------------
    pilóták:
 1. Hamilton 381 pont - már világbajnok
 2. Bottas 314
 3. Leclerc 249
 4. Verstappen 235
 5. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 230
 6. Albon 84
 7. Sainz 80
 8. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 77
 9. Ricciardo 46
10. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 43
11. Norris 41
12. Hülkenberg 37
13. Kvjat 35
14. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 31
15. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 21
16. Kevin Magnussen (dán, Haas) 20
17. Romain Grosjean (francia, Haas) 8
18. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 4
19. Robert Kubica (lengyel, Williams) 1
    konstruktőrök:
 1. Mercedes 695 pont - már világbajnok
 2. Ferrari 479
 3. Red Bull 366
 4. McLaren 121
 5. Renault 83
 6. Toro Rosso 65
 7. Racing Point 64
 8. Alfa Romeo 35
 9. Haas 28
10. Williams 1

 Lewis Hamilton
      --------------
született: 1985. január 7., Stevenage
lakóhely: Monte-Carlo (Monaco)
családi állapota: nőtlen
magasság/testsúly: 175 cm/66 kg
honlap: www.lewishamilton.com
hobbik: gitározás, zeneszerzés, fitnesz
jelenlegi csapata: Mercedes (2013 óta)
előző csapata: McLaren-Mercedes (2007-2012) 
első GP: 2007. március 18., Ausztrál Nagydíj (McLaren-Mercedes) 
első GP-győzelem: 2007. június 10., Kanadai Nagydíj (McLaren-Mercedes) 
összes futam a Forma-1-ben: 248
futamgyőzelem: 83 (ebből 2019-ben 10)
első rajtkocka: 87 (ebből 2019-ben 4)
legnagyobb sikere: Forma-1-es világbajnok (2008, 2014, 2015, 2017, 2018, 2019)
rekordok:
      - legtöbb pole pozíció a Forma-1-ben
      - a legtöbb sorozatban elért dobogós helyezés F1-es újoncként (9, 2007-ben, az ausztrál GP-től a brit GP-ig)
      - az F1 történetének legfiatalabb pilótája, aki vezette a vb-pontversenyt (22 évesen, 4 hónaposan és 6 naposan a 2007-es spanyol GP-n)
      - a legtöbb győzelem egy szezonban F1-es újoncként (2007, 4 győzelem, holtversenyben a kanadai Jacques Villeneuve-vel, aki 1996-ban érte el ugyanezt)
      - legtöbb első rajtkocka egy szezonban F1-es újoncként (6, 2007), a legtöbb pont egy szezonban F1-es újoncként (109, 2007)
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom