Oktatás
Több országból közel hatvan diák méri össze tudását

A Budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumban Magyarország mellett Bulgária, Olaszország, Románia és az Egyesült Államok közel hatvan diákja méri össze tudását négyfős iskolai csapatokba rendeződve, míg Szíria csapatai a hazájukból, online vesznek részt a versenyen. A hivatalosan mérkőző csapatok mellett vendégcsapatok is bekapcsolódnak a feladatok megoldásába, magyar, izraeli, szaúd-arábiai, szíriai, svéd és vietnami színekben, szintén a saját országukból versenyezve.
A versenyző csapatok olyan komplex, algoritmikus gondolkodást igénylő feladatokat kapnak, amelyek megoldása még az informatikai területen dolgozó felnőtt szakemberek számára is kihívást jelenthet.
Az IIOT 2025 világverseny az Algo Pro Club, a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium és a Neumann Társaság közös szervezésében valósul meg, támogatói a Nemzeti Tehetség Program, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Jane Street, az MVM Paksi Atomerőmű, illetve az e-F@ktor Zrt. Idén a házigazda ország előjogainak köszönhetően öt magyar csapat indulhat a megmérettetésen.