Oktatás

Rétvári Bence: Nemcsak a tanárok alapbére emelkedett, hanem a pótlékaik összege is

Növekedtek az osztályfőnöki, az igazgatói, a munkaközösség-vezetői, az igazgatóhelyettesi, a tagintézmény-igazgatói, az intézményegység-vezetői, valamint a többlettanítási órák után járó díjak

A béremeléssel nemcsak a tanárok alapilletménye emelkedett, hanem különböző pótlékaik és megbízási díjaik összege is, így a nemzetiségi, a gyógypedagógiai és a diabéteszpótlékok is – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence: Nemcsak a tanárok alapbére emelkedett, hanem a pótlékaik összege is
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a tanárok és óvónők béremeléséről tartott budapesti sajtótájékoztatón 2024. január 22-én
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az egyes fenntartók a teljes korábbi bértömeg 32,2 százalékkal növelt összegét kapták meg januártól, így a pótlékokat is összességében ugyanolyan mértékben emelhették, mint az alapilletményt –áll a közleményben.

Az államtitkár hangsúlyozta, a pótlékok emelése azért is fontos a kormány számára, mert a többletfeladatot vállalók esetében ennek a többletnek meg kell jelennie jövedelmük emelkedésében.

A béremelés célja, hogy a gyerekek nevelése és oktatása minél magasabb színvonalú legyen, minél életrevalóbban végezzék el az iskolát – tette hozzá Rétvári Bence.
Leszögezte: a gyerekekkel többet foglalkozó tanároknak többet kell keresniük.

Az illetményemelés után a tankerületi iskolákban a tanárok bére átlagosan 652 530 forintra nőtt, az igazgatói illetmény pedig átlagosan 1 018 403 forintra emelkedett – írta az államtitkár.

Kitért arra is, hogy a kormány a költségvetésben létrehozott egy 340 milliárd forintos tanárbéremelési alapot, amelyet teljes egészében a tanárok és az óvónők béremelésére kell fordítaniuk a fenntartóknak.

A pedagógusok bére MA-végzettség (vagyis mesterképzésen szerzett diploma) esetén további kétszázalékkal, hiányszakot oktatók esetén további négy százalékkal nőtt, azok a pedagógusok pedig, akik hátrányos helyzetű térségben, osztályban tanítanak, 20 százalékos többletjuttatásban részesültek – ismertette Rétvári Bence.

Megjegyezte, ezzel is az érintettek gyerekekért végzett többlet-erőfeszítéseit ismeri el a kormány.

A kormány kiemelt célja a tanári hivatás anyagi és erkölcsi megbecsülése, ezért döntött a valaha volt legnagyobb mértékű tanárbéremelés megvalósításáról – közölte az államtitkár.

Kapcsolódó írásaink