Montázs
Drónfelvételen találhatták meg a rettegett chupacabrát
Félhet Amerika

Egyes szemtanúk úgy írják le a chupacabrát, mint egy négylábú, nagy termetűre nőtt hiénát, míg mások szerint sokkal inkább olyan, mint egy két lábon járó, nem erről a bolygóról származó űrlény. Az agresszivitása is eltér a történetekben, általában csak a kecskék és csirkék felfalásáról híres, bár egyes állítások szerint hajlamos az emberre is támadni, ha veszélyeztetve érzi magát. Igaz, egyelőre még egyetlen esetet sem igazoltak egészségügyi intézményben, miszerint chupacabra embert támadott volna meg.
Most azonban egy olyan videós beszámoló érkezett, amely alapjaiban változtathatja meg azt, amit erről a szörnyről gondoltunk. ugyanis ennyire délről még sosem érkezett világot bejáró hír a chupacabráról.
Egy bolíviai cég által készített drónfelvételen találtak rá utólag. A készítők éppen egy szemléltető videós anyagot készítettek egy helyi, termőföldes tájról. A felvételen egy két lábon görnyedő, de egyértelműen nem emberi alak rajzolódik ki, mozgás közben. Természetesen a környékbeliek nyelve máris megoldódott, és egyre többen árulják el, hogy találtak már otthonuk közelében olyan háziállatmaradványt, amelyet részben elfogyasztott a chupacabra. Sőt, akármennyire is meglepő, még az ufóészlelések száma is megugrott a híreknek köszönhetően a dél-amerikai országban.
Az alábbi elgondolkodtató videó az, amit a drónnal sikerült rögzíteni: