Montázs
Két 81 éves barátnő elindult, hogy 80 nap alatt bejárja a világot
„Mi nem utazunk első osztályon”

Sandy Hazelipetnek és Ellie Hambynek valójában nem ez az első közös kalandja. A két hölgy több mint húsz évvel ezelőtt ismerkedett meg egymással, amikor keresztülutaztak a dél-afrikai Zambián. A két amerikai hölgy ekkor kötött életre szóló barátságot, amire Sandy így emlékszik vissza a CBS Morningsnak adott interjújában:
„Azt mondtam neki: Ellie, mit gondolsz, jó ötlet, ha 80 évesen 80 nap alatt megkerülnénk a világot?”
„Mi nem utazunk első osztályon”
Ezt már Ellie nyilatkozta: „Amikor más hölgyek, különösen azok, akik azt mondják: »Ó, szívesen utaznék veletek«, az első dolog, amit teszek, hogy megnézem a kezüket. Ha az szépen manikűrözött, máris tudom, hogy nem akarnak velünk utazni.”
A 80. születésnapjuk alkalmából már két évvel ezelőtt el akartak indulni, de az akkor még érvényben lévő covidkorlátozások miatt úgy döntöttek, hogy elhalasztják a 80 napos világutazást.
Végül ez év január 11-én kezdtek bele a nagy kalandba, ekkor hagyták el otthonukat, és első úti célként egyenesen az Antarktisz felé vették az irányt. A Drake-átjárón átkelve hajóra szálltak. Az Antarktisz után Óceániába, a Csendes-óceán délkeleti részére vezetett az útjuk, egyenesen a Húsvét-szigetre. Miután a perui politikai zavargások miatt le kellett mondaniuk az útjuk egy részét, úgy döntöttek, hogy adnak egy esélyt Argentínának, majd az útvonaluk a fél világot átszelte.
Egy múzeumlátogatással teli madridi pihenő után Lappföldre érkeztek, ahol elmentek egészen a sarkkörig, és megcsodálták a sarki fényt. Ezután egy laza kanyart véve Londonba és Rómába ruccantak át. Aki kíváncsi a körútjuk állomásaira Afrikán, Delhin, a Tadzs Mahalon át Nepálig, érdemes visszaolvasni Sandy és Ellie útinaplóját. Eddigre már nem kevesebb, mint 34 repülőúton voltak túl, átrepültek többek között a Mount Everest felett is.
Útjuk során a két matróna kalandjaik dokumentálásával világszerte sokakat inspirált arra, hogy maguk is útra keljenek. „Az emberek e-maileket küldenek, sms-eket írnak, felhívják a barátaikat és családtagjaikat, hogy nekik is bele kellene fogniuk valami hasonlóba. Még egy 87 éves is üzent nekünk, hogy most tervezi a saját utazását, ami nem más, mint A világ körül 90 nap alatt, 90 évesen” – írták blogbejegyzésükben. „Mi persze azt üzentük vissza, hogy »Hajrá!«”