Montázs
Hazánkban az utolsó nőt, a gyöngyösi baltás gyilkost 54 éve végezték ki
Besze Imréné egy 72 éves piaci kofával végzett a vagyonáért

A „fejszés gyilkos” – így emlegette a korabeli sajtó – Besze Imrénét, aki egy 72 éves piaci kofával végzett a vagyonáért 1968-ban, hogy saját adósságait törleszteni tudja. Az 53 éves Besze Imréné ekkor nem először állt a bíróság előtt. Tizenhétszer szabtak ki rá ítéletet, s több mint 25 évet töltött börtönökben. Egészen fiatal kora óta, 1936-tól kezdődően követte el a csalások és lopások, a vagyon elleni bűntettek egész sorozatát.
Azért ölt embert, hogy a korábbi szélhámosságaival kicsalt adósságait rendezni tudja. 1967 augusztusában ismerkedett meg áldozatával. Sikerült az idős asszony bizalmába férkőznie, és amikor az a takarékból, összerakosgatott 70 ezer forintjából 60 ezret magához vett, a lakására csalta, levelet íratott vele az akkori Csehszlovákiában élő lányának, hogy a pénzét más bankba teszi, majd, hogy a tetemes összeget megkaparintsa, kilenc fejszecsapással megölte a nénit.
A holttestet precízen becsomagolta: fejét rongyba csavarta, nejlonzacskót kötött rá, a tetemet szalmazsákba bevarrta, és a fáskamrába rejtette, majd kertjében a földbe ásta. Később az elásott hulla fölé 13 dömper földet hordatott, feltöltve a kertet. A gyilkosság után gyakorlatilag az egész várost bejárta futva, hogy „mutogassa” magát, és hogy jó barátnője hollétéről érdeklődjön. De annyi esze már nem volt, hogy adósságait csak jóval a gyilkosság után rendezze: végül az buktatta le, hogy már másnap hajnalban az egyik tetemes adósságát, 11 ezer forintot ki is fizette. A tárgyalásokról a Népújság is beszámolt hasábjain. 1968. november 13-án az ítélethozatal előtti utolsó tárgyalásról is írt.
„Besze Imréné az utolsó szó jogán öt negyedórát beszélt a büntetőtanács előtt. Tagadta bűnösségét s a korábbi állításait ismételgette: férje a tettes, ő csak a holttestet segített kivinni a kamrába. A súlyos vád ellen önmaga védelmében semmi konkrétumot nem tudott mondani” – fogalmaztak. A Népújság 1969. február 7-én, pénteken azt írta, Besze Imréné kegyelmi kérvényét az Elnöki Tanács elutasította. A halálbüntetést — előre kitervelt módon, nyereségvágyból elkövetett emberölés, négyrendbeli visszaesőként elkövetett csalás, háromrendbeli (ebből egy súlyosabban minősülő) hamis vád miatt — csütörtökön hajnalban végrehajtották.
Besze Imréné volt az utolsó nő, akit kivégeztek Magyarországon.