Montázs

Lamborghinivel szállították a veséket

A szerveket az Olaszország északkeleti részén fekvő Padova városából először Modenába, majd Rómába szállították

Az olasz rendőrségnek külön Lamborghinije van azokra az esetekre, ha nagy távolságokra kell szerveket beavatkozásokhoz elvinni, ennek az autónak kedden zsúfolt napja volt – olvasható a Liner.hu-n.

Lamborghinivel szállították a veséket
Lamborghini Huracan
Fotó: AFP

Az olasz rendőrség egy erre a célra kialakított Lamborghini szuperautóval szállított le két, egymástól több száz kilométerre lévő betegnek kedden, írja a bejelentés nyomán az AFP-re hivatkozva a Liner.hu. A hatóságok a közösségi médiában tették közzé közleményüket.

„Az autópályán, hogy átadhassuk a legszebb karácsonyi ajándékot: az életet” – szól a poszt, amelyen a Huracán első részében kialakított csomagtartóban lévő hűtődobozt látni. „Hála az állami rendőrség különleges Télapóinak, két ember is ajándékot kapott egy-egy vese személyében.”

Kiemelték, a szerveket az Olaszország északkeleti részén fekvő Padova városából először Modenába, majd Rómába szállították.

A Lamborghini Huracán akár 300 km/h-val is tud repeszteni, a járművet 2017-ben ajándékozta a luxusautó-gyártó a rendvédelmi szerveknek.

Kapcsolódó írásaink