Kultúra
Ismét kapnak támogatást a folyóiratok
Ismert, korábban több rangos művészeti lap jövője került veszélybe a korábbi támogatási rendszer megszüntetése és a forráshiány miatt. Az alap most arról határozott, hogy 2017-ben a nyomtatott és online lapok megjelentetésére 600 millió forintot, 2018-ban és 2019-ben 300-300 milliót biztosít. A bizottság döntött a kiemelt kulturális fesztiválok hároméves támogatásáról is: 2017-ben 388 millió forint, 2018-ban és 2019-ben 408-408 millió értékben. Mindezen túl hosszú távú kiadói program megvalósítására jövőre 170 milliót, illetve örökségvédelmi célokra szintén 2017-ben 270 milliót biztosítanak. Az alap előző évi költségvetéséből zárolt 1,2 milliárd forint felhasználására is lehetőség nyílik az idei évben, amelyet a szakmai kollégiumok igénye alapján határozott meg a bizottság.