Kultúra

„A Nekcsére vivő út melletti ház”

Rejtőzködő Magyarország 773.

A történelmi Szlavónia 1918 után a mozaik-Jugoszlávia, az 1990-ben kirobbant délszláv háború folytán Horvátország tartománya (županija, megye) lett. A Dráva és a Száva folyók közötti, elszakított területek nagy része azonban a magyar honfoglalók és letelepedők öröksége. Nem rajtunk, magyarokon múlt, hogy az Árpád-kori Baranya vármegye déli fele nem sok régi, történelmi hagyatékot őrizhetett meg.

Nekcse 20161112
A lecsupaszított nekcsei szentély 2016 őszén (a szerző felvétele)

Baranya Dráván túli része a 13. században kiterjedt a cseres és bükkerdőkkel borított Pozsega-havasáig (ma: Papuk). Vidéke – amelyet Aszúágnak is neveztek – nagyrészt vízjárta síkföld volt, végeláthatatlan mocsári tölgyesekkel. A római korban Alsó-Pannóniához tartozó kultúrtáj a népvándorlás, majd az avar birodalom bukása után a keleti frank birodalom szláv hercegeinek birtoka lett. Ókeresztény kori egyházi épületeket találtak helyben a honfoglaló magyarok – olvashatjuk Győrffy György professzor Árpád-kori történelmi földrajzának Baranya vármegye fejezetében (Akadémiai Kiadó, 1987).

A névtelen jegyző – Anonymus – szűkszavúan tájékoztat a Szent István-kori ispánság megszállásának menetéről. A korai adatok szerint 1200 körül Pozsega várát is elfoglalták a magyarok, de a vármegye még akkor is vegyes – magyar királyi, királynéi, illetve trónörökös szlavón hercegi – uradalom volt, megosztva a szolgák (servus) és a szabados (libertinus) társadalmi réteggel. Tisztán királyi telepítés volt két Németi, két Olaszi (vallon), egy Csehi és három Tót szláv falu; igazán nem érheti kései bírálat a nemzetiségi türelmet szó szerint értő magyar uralkodók jogszerű intézkedéseit. Számottevő rombolást végzett itt is az 1241. évi tatárjárás, az emberveszteség mégsem volt olyan nagyarányú a Délvidéken, amekkora az Alföldön és a Dunántúlon.

A mongol hordák kitakarodását követően már új, támadásnak ellenálló kővárakat építettek az egyháziak és az új nagybirtoko­sok: Pécsett, Pécsváradon, Siklóson, Pélmonostoron, a Szársomlyó és a Matucsina melletti Nekcse hegyén.

A szlavónai Nekcse (Nasice) település a mai magyar–horvát államhatártól 37 kilométerre délre található. Magas dombhát, amely kiemelkedik a vizek járta lomberdős lapályból. Lakóinak száma 16 ezer. Központja az Ó-, avagy Felsőváros, amelynek ékessége a gótikus Sarlós Boldogasszony-plébániatemplom, a hozzá kapcsolódó, középkori eredetű kolostorépülettel.

Az első írott forrás, amelyben felbukkan a „Necha” helységnév, 1228-ból származik; 1239-ben „Nessicha”, egy 1250-ben keltezett oklevélben pedig „coram crucifero de Nehcha” formában olvasható; 1272-ben „cruciferorum templii, in viam magnam, que venit de Nekche”, azaz „a Nekcsére vivő nagy út menti keresztes (templomos) lovagházról” szól jelentés.

Ami a jeruzsálemi alapítású keresztes – ispotályos – lovagrendek magyarországi működését illeti, a középkori szlavón tartomány az egyik legsűrűbb hálózattal rendelkezett. II. Géza király özvegye, Fruzsina (Eufrozina) királyné már 1158 előtt különleges kiváltságokkal, ingatlanokkal és egyéb javadalmakkal ruházta fel a vitézeket, akiknek birtokai túlnyomó részt a dél-dunántúli térségben feküdtek. Feladatuk a határvédelem és az eretnekség (skizma) terjedésével szembeni harc volt.

A Kaán nemzetségbeli Gyula bán és Heléna nevű felesége 1230-ban a templárius szerzetnek adományozta Nekcse egy részét és tartozékait. E kihasított rész a Szentmárton nevet kapta – viseli ma is –, a fiatalkorában pannóniai katona Szent Márton püspök tiszteletére. Ma is megtalálható 13. századi temploma, három kilométerrel délre a Nekcsevár (Gradac Nasicki) és Pozsega felé vezető 53-as számú út melletti magaslaton. Rendkívül ritka, tisztán románkori épületnek számít a Délvidéken. Tört és faragott kőből készült, torony nélkül. Magassága hat méter, a hajó hossza tizennégy, szélessége hét méter; a kelet felé tájolt kerekded szentély egyforma magas a hajóval. Két-két román stílusú ablak nyílik az apszison és a déli falon, egy-egy kapunyílás délen és a nyugati oldalon. Elgondolkodtató a nyugati fal magas oromzata alatt észrevehető, bedeszkázott csúcsíves átjáró a karzat, utóbb padlástér és a feltételezhető egykori harangtorony között. Csak nem terménytárolásra használták a régiek?

Visszatérve a nekcsei plébániatemplomhoz, jó időben érkeztünk „szakmai szempontból”: nemrégiben verték le a vakolatot a téglafalazatú apszisról. Szépen megmutatkoznak a korai 14. században készült, faragott kő keretes (vak) ablakok és a négylépcsős saroktámpillérek (képünkön). A kereszteseknek bizonyosan közük volt a magaslaton álló, a 13. században erődítményként is szolgáló épülethez, „láthatósági” szempontból a Papukra vivő főutat ellenőrző Nekcsevár felé. A templomos rend felszámolását követetően 1310-ben Róbert Károly király a johannita ispotályosok kezére adta át a fontos klastromot. Ők bérbe adták a birtokot évi egy báni dénár fejében, majd hamarosan feltűntek a Szent Ferenc-rendi barátok is. I. Ká­roly király az új gazdaságpolitika irányítására Nekcsei Demeter országbírót nevezte ki 1315-ben, akinek tisztsége az 1338-ban bekövetkezett halálával ért véget.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom