Kultúra
A közlésvágy helyes medre
Interjú Kubik Annával
Kubik Anna színművész, az MMA rendes tagja a drámairodalom legnagyobb szerepeit játszotta, sokaknak ő mégis elsősorban Réka, Sütő András Advent a Hargitán című darabjából. Jelenleg Fedák Sári tragédiákkal szegélyezett életét mutatja be a Magyar Színházban, novemberben pedig megkapta a legmagasabb kitüntetést, a Nemzet Művésze elismerést.
"Egyrészt óriási megtiszteltetés ez a cím, másrészt meg az járt a fejemben, hogy egy állandóan főszerepeket játszó, testet-lelket igénybe vevő alakításokat nyújtó színész sokszor az előadásai végén nem is hallja a tapsot, mert azzal van elfoglalva, hogy mit csinált jól, mit csinált rosszul, próbál visszaalakulni önazonos énjéhez pillanatok alatt. Ezen az ünnepi estén olyan érzésem volt, mintha sok ezer színházi előadás elmulasztott tapsát egyszerre hallottam volna, és ez óriási érzés volt. Úgyhogy nagyon megérintett, igen. Már akkor is furcsa érzések kerítettek hatalmukba, amikor az értesítést megkaptam az akadémia elnökétől. Az ember nem tudja ilyenkor, hogy tényleg megfelelt-e, hogy jó volt-e ez a negyvenöt év, amit színpadon töltött, és tényleg minden pillanatában méltó volt-e ehhez az elismeréshez" - nyilatkozta a színművész a Nemzet Művésze díj átadója kapcsán.
A díjátadón az Advent a Hargitán című Sütő András-darabból adtak részletet, amelyben Kubik Anna további pályáját is meghatározó alakítással szerepelt. Arról, hogy ezt milyen volt megélni, a színművész azt mondta: érdekes, hogy idővel egyre inkább nő a jelentősége. Hiszen évtizedek múlva is találkozik emberekkel, akik azt mondják, hogy négyszer-ötször látták a darabot.
"Ez valóban nemzetegyesítő színdarab volt annak idején! Volt előzménye a pályámon, például a Csíksomlyói passió, Bornemisza Magyar Elektrája. Szakmai életem legeleje óta kerülgettek ezek a csodálatos, nagy jelentőségű szerepek és előadások. Az Advent a Hargitán pedig igazán emblematikus lett. A határainkon túlra szorított magyarság sorskérdéseiről nem nagyon esett szó a Kádár-rendszerben, és ezért óriási jelentősége volt, amikor ezt az előadást végül bemutathattuk a betiltás után. Valódi tüntetéssé fajult az ősbemutató, egy felejthetetlen este lett. Mindörökre összekovácsolt bennünket, Sütő András aranycsapatát" - emlékezett vissza Kubik Anna.
A művész beszélt a csíkcsomortáni gimnazista korú fiatalok számára alapított verstáborról is.
"Nekik, úgy érzem, sok újdonsággal tudok szolgálni. Amúgy érdekelne a tanítás, de én csak száz százalékon tudok működni, és szerintem a pályán jelenleg nagyobb hasznom van, ha színpadon töltöm az időmet. Rendkívül fontosnak tartom, hogy olyan előadásokat játsszunk, amelyek nem csupán szórakoztatók. Az első színházi előadásban, A kőszívű ember fiaiban, amit 14 évesen láttam, megéreztem, hogy milyen az igazán lényeges színház. Miről kell szólnia? Nemzetről, hazaszeretetről, családról, szerelemről, szeretetről, hitről. Valahogy a Jóisten gondoskodott is róla, hogy ilyen előadások főszerepeit játszhassam. Talán ennek is köszönhetem egyébként ezt a díjat, mert hiszen annyi tehetséges, nagyon-nagyon jó színész kollégám van, rengetegen meg is érdemelnének egy-egy ilyen szép, pályát összegző díjat, címet. Amikor erre a pályára jöttem, nemigen tudtam, mire vállalkozom, s nem magamat akartam mutogatni. Sokakkal ellentétben én nem szeretek szerepelni. Azt szeretem, ha a bennem élő állandó közlésvágy helyes medret talál magának."
Arról is beszélt, hogy egyre nagyobb a szakadék a fiatalok és köztük, de pár nap után mégis érdeklődőek lesznek.
"Általában érkezéskor még viszonylag keveset tudnak Erdélyről. Szinte kultúrsokként éri őket, amivel ott találkoznak. A telefon örökké a kezükben, amit egyszer csak eltesznek, mikor elkezdődik az adott tábori munka. Ráckevei Annával, Rubold Ödönnel együtt vagyunk a tábor szakmai felügyelői. Először arról szoktunk beszélgetni, mi a vers, miért fontos, miért mondunk verseket. Második nap beszélgetünk arról, hogyan olvassuk el, hogyan válasszunk, hogyan elemezzünk egy költeményt, miként ismerjük meg az adott költő életművét. A következő napokon arról esik szó, milyen is a pódiumon állni, mit fejez ki az arcunk, a testünk, mi az, ami megengedett, mi az, ami kevésbé, és egyszer csak felcsillan a szemük… és ezt követően szívvel-lélekkel vesznek részt a közös munkában az utolsó napokig. Nagyon el is fárasztjuk őket a rengeteg kirándulással, táncházzal, élményekkel. Az elmúlt 15 évben ez így zajlott minden nyáron, és nagyon hálás vagyok, hogy ennek részese lehetek. Segítünk kinyitni az elméjüket az előadó-művészet felé. Bár vannak már végzett színészek is közöttük, ha végül nem is erre a pályára kerülnek, akkor is nagyon fontos, hogy ki tudják fejezni magukat, és a vers mindig segíti az embert, élete végéig."
Kubik Annához az irodalom is nagyon közel áll.
"Az ars poeticám egy gyönyörű szép Ady-vers, a Jóság síró vágya. Ha a pályámról gondolkodom, gyakran jut eszembe ez a részlete: „Még az álmokat se hazudni, / Mégis víg hitet adni másnak, / Kisérő sírást a sírásnak”. Ha összefoglalható, mi vezetett végig az életemen, akkor biztos, hogy ezek a sorok fogalmazzák meg legszebben hivatásom lényegét. A színháznak szerintem az a célja, hogy reményt adjon az életre."
