Kultúra
Díszpolgár lett Várkonyi Andrea

Az elismerést az önzetlen, folyamatos támogatásért, a gyermekek fejlődését és a pedagógusok munkáját segítő tevékenységéért, valamint a település hírnevének öregbítéséért ítélte oda az önkormányzat - közölte a Mészáros Csoport.
Mint írták, a díszpolgári cím átadására a község ünnepi rendezvényének keretében került sor. A program célja az volt, hogy bemutassa Bodrogkeresztúr tehetséges fiataljainak alkotásait és eredményeit, valamint köszöntse azokat, akik munkájukkal hozzájárulnak a közösség értékeinek megőrzéséhez és gyarapításához.
Várkonyi Andrea, az Alapítvány az Innovatív Oktatásért kuratóriumi elnöke és egyben megálmodója az alapítvány keretein belül működő High Tech Suli programnak, mely támogatta a Bodrogkeresztúri Eötvös József Általános Iskola tanulóit és pedagógusait. A program segítségével a tanulók megmutathatták tehetségüket, és hazai, illetve nemzetközi porondon is méltó módon képviselték településüket. Az alapítvány szakmai hozzájárulása emellett jelentősen elősegítette az iskola eredményes működését.
Az Eötvös József Általános Iskola diákjai, a Bodrogkeresztúri Ninjagók a világ egyik legrangosabb robotikai megmérettetésén, Kínában a First Lego League döntőjében szereztek összesített első helyezést. A hongkongi versenyen a világ 415 legjobb csapata mérte össze tudását, és a magyar diákok történelmi sikert arattak: a hazai versenytörténelemben elsőként, a legjobbnak bizonyultak a robotépítés, a programozás és az innovációs projekt területén.