Kultúra

 Megnyílt a 30. Budapest Nemzetközi Könyvfesztivál

Megnyílt a 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál csütörtökön a Budapest Music Centerben, a díszvendég ország Románia.

 Megnyílt a 30. Budapest Nemzetközi Könyvfesztivál
Désirée Bonis, Hollandia budapesti nagykövete kiemelte, hogy az immár huszonnyolcadik alkalommal megkezdődő Könyvfesztivál népszerűsége is azt mutatja: a magyarok könyvszerető nép
Fotó: Facebook/Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál/International Book Festival Budapest

A fesztiválon több mint 160 kiállító, 118 program és háromszáznál is több dedikálás várja a közönséget csütörtöktől vasárnapig a Bálna Honvédelmi Központban. A fesztivált Steigervald Krisztián generációkutató nyitotta meg. Köszöntőjében a fiatalság és öregség fogalmát, a generációk szokásait, a nemzedékváltás és a generációk közötti híd kérdését elemezte.

Demeter András István román kulturális miniszter beszédében kiemelte: a könyvfesztivál lehetőséget teremt arra, hogy román és magyar írók, fordítók és szerkesztők ülhessenek egy asztalhoz, meghallgassák egymást, majd megtalálják mindazt, ami közelebb visz egymáshoz. Hozzátette: Budapestre több mint 30 rendezvényből álló programot hoztak, könyvbemutatókat, íródialógusokat, kerekasztal-beszélgetéseket, felolvasásokat, koncerteket.

Kapcsolódó írásaink