Kultúra
Elek Juditot a kulturális tárca saját halottjának tekinti

A művész szerdán, életének 88. évében hunyt el. Elek Judit a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult, ahol a legendás Máriássy-osztály tagja volt Huszárik Zoltán és Szabó István mellett. Első játékfilmje az 1969-ben rendezett Sziget a szárazföldön volt. Meddig él az ember? című dokumentumfilmje 1968-ban a locarnói fesztivál különdíját nyerte el. Forgatókönyvíróként a Móricz Zsigmond regénye alapján írt Árvácskát jegyzi.
Nevéhez fűződik többek közt a tiszaeszlári vérvádpert feldolgozó Tutajosok című kétrészes játékfilm, valamint az Ébredés című film, amelyért 1996-ban a salernói fesztivál nagydíját kapta meg. A francia Irodalom és Művészetek Rend lovagi fokozatát 1986-ban, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét 2006-ban kapta meg. Munkásságát 1987-ben Balázs Béla-díjjal, 2008-ban Kossuth-díjjal ismerték el, 2009-ben a Magyar Mozgókép Mestere címmel tüntették ki. A Balázs Béla Stúdió alapító tagja, az Európai Film Akadémia tagja volt. 2020-ban Elek Juditnak ítélték a Magyar-Zsidó Emlékezet Díjat, 2023-ban a cannes-i nemzetközi filmfesztiválon mutatták be a Sziget a szárazföldön című filmje felújított változatát. 2024-ben a Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjával tüntették ki. Utolsó filmes munkáját, az És a halottak újra énekelnek című koncertfilmet az erdélyi zsidók hátrahagyott kottáiból építette fel.