Kultúra
Holle anyó a Nagycirkuszban

Rendkívül látványos előadással készül idén karácsonyra a Fővárosi Nagycirkusz. Mint a szervezet lapunkhoz eljuttatott közleményéből egyebek mellett kiderül, a darab koreográfusa, Fejes Kitty balettkarvezető a kosztümök érkezésének sorrendjében folyamatosan kísérletezik, csiszolja a fellépők mozgását. Utóbbira azért van szükség, hogy a nézők a legszebb összhatást kapják majd a műsorban.
A színpadon az egyik legszebb és legismertebb Grimm-mesét láthatjuk majd idén karácsonykor. Mint közölték, a szorgos és a lusta lányról szóló Holle anyó című alkotás minden korosztály érdeklődését joggal keltheti föl. A muzsikát Szakál László, zenekarvezető, zeneszerző jegyzi. A művész elmondta, a munkában sokan vesznek részt, még ha gyakorta csak egy-egy apró mozzanattal. Ugyanakkor ezek a látszólagos semmiségek is nagyon sokat jelentenek, képesek tovább lendíteni az alkotói folyamatot - fogalmazott. A felcsendülő dallamok a világ- és népzenét, a musicalt és a Walt Disney-t idézik majd.
Nagyon modern, XXI. századi a gondolat, hogy a darab a fiatalok felnövéséről szól,továbbá arról, hogy a családban minden végül szerepkör a helyére kerül - hangoztatta Pál Dániel Levente dramaturg. Egyben hozzátette, a darab az elfogadást is szimbolizálja.