Kultúra
Megtaláltak egy eltűntnek hitt Rubens-képet
Egy véset alapján azonosították a remekművet

„Ez egy 1613-ban festett remekmű, Krisztus a keresztfán, amely eltűnt, és 2024 szeptemberében találtam meg egy Párizs 6. kerületében lévő magánpalotában végzett leltározás és eladás során” – közölte az AFP francia hírügynökséggel Jean-Pierre Osenat, a nevét viselő árverési ház elnöke, amely november 30-án bocsátja árverésre a képet.
„A képet Rubens a pályája csúcsán festette, és Nils Büttner, a XV. és XVI. század német, flamand és holland művészet szakértője, a Rubens műveinek tanulmányozásával foglalkozó antwerpeni Rubenianum hitelesítette – mondta Jean-Pierre Osenat.
„Ez a barokk festészet kezdete, a keresztre feszített Krisztust magányosan, ragyogva, a komor és fenyegető háttérből élénken kiemelkedve ábrázolja. A távolban, a sziklás, zöld színű Golgota hegye mögött látszik fényben úszva, de feltehetően viharban Jeruzsálem városa.”
A kép „valódi hitvallás és a protestánsból katolikussá lett Rubens kedvenc témája” – tette hozzá Jean-Pierre Osenat, aki szerint a kép igen jó állapotban van.
A képet egy véset alapján azonosították, és „hosszú műszaki vizsgálatok, röntgenfelvételek és festékelemzés alapján hitelesítették” –mondta a becsüs.
A festő számos képet festett az egyház számára, ez a 105,5 x 72,5 centiméteres remekmű feltehetően egy magángyűjtő számára készült. William Bouguereau, a XIX. századi akadémiai festő tulajdonában volt, majd annak a párizsi magánpalotának a tulajdonosaié lett, amelyben megtalálták.