Kultúra

A legpörgősebb jazz előadókat hívjuk +VIDEÓ

Interjú Valde Orsolyával, a Paloznaki Jazzpiknik alapító-fesztivál igazgatójával

Idén július 31. és augusztus 2. között rendezik meg a 13. Paloznaki Jazzpikniket. Kevesen tudják, hogy az első fesztivál egy születésnapi meglepetés volt Valde Orsolyától, a Paloznaki Jazzpiknik későbbi alapító-fesztiváligazgatójáról férjének, Homola Szabolcs entreprenőrnek. Ma már a Glastonbury Fesztiválhoz hasonlítják, és olyan világsztárokat lát vendégül minden évben, mint az Earth, Wind & Fire Experience, Zaz, Kool & the Gang, Anastacia vagy a Kennedy Administration. Valde Orsolyával jazzről, borról, divatról, közönségről, valamint a fesztiválozók és a helyiek kapcsolatáról beszélgettünk.

A legpörgősebb jazz előadókat hívjuk +VIDEÓ
Valde Orsolya, a Paloznaki Jazzpiknik alapító-fesztiváligazgatója
Fotó: Palozanaki Jazzpiknik/Bullan Bea

- Milyen a mai magyar dzsesszközönség?

- Egy nagyon szűk értelmiségi réteg. Ha csak dzsesszrajongókat szólítanánk meg a nagyszínpadon fellépőkkel, már be kellett volna zárnunk. De persze ez egy nagyon alkalmazkodó műfaj. A soul, a funky egyértelműen dzsessz alműfaj. Rick Astley-t nyilván nehéz ebbe bepasszírozni, de ha azt vesszük, hogy a hatvanas a évekig a dzsessz volt a tánczene, mégiscsak belefér.

Nyilván heavy metal zenekar soha nem fog fellépni a nagyszínpadon.

A hatodik Jazzpikniknél volt egy olyan helyzet, hogy vagy bezárunk, vagy egy kicsit próbálunk elmenni a populárisabb zenekarok felé, hogy ők behozzák a tömegeket. Akkor jöttünk rá, amikor elhívtuk a Kool & the Ganget, és az első teltház megvolt, hogy ez egy jó módszer. Elhívunk ilyen előadókat, mindennap egyet, ők a headlinerek, akik odahívják a több ezer embert. Előttük és utánuk viszont olyanokat teszünk a line-upba, akik abszolút a dzsesszt képviselik, és akkor őket is meghallgatják.

Kennedy Administration
Kennedy Administration
Fotó: Paloznaki Jazzpiknik

- A dzsesszen belül mi alapján válogatnak a stílusok, attitűdök között?

- Volt olyan Snétberger Ferenc koncert, hogy ötször állt meg, és szólt a közönségnek, hogy maradjanak csendben. Tehát a koncerttermi dzsessz nem idevaló, nem tölti úgy be a teret, nem figyelnek rá. A közönség jól érzi magát, beszélgetnek, a hangulatért jönnek. Nem jönnének el bárkinek a koncertjére, de ha ott vannak, akkor csak élvezik a nyarat, a barátaik társaságát, a jó pohár bort a kezükben. És beszélgetnek.

Nem is ültetettek a koncertjeink. Arra törekszünk, hogy a dzsesszelőadók közül is a nagyon pörgőseket hívjuk el. Van miből válogatni.

- Idén kik lesznek a húzónevek?

- Az Earth, Wind & Fire Experience, Zaz köré mellé dzsesszelőadókat hívtunk, például Judith Hillt, ő egy Grammy-díjas énekesnő. Nem egyszer előfordul, hogy egy-egy nagy név után kiürül a nézőtér, de tíz perc múlva újra tele van. Visszajön a közönség az általa nem ismert előadó zenéjére is, mert olyan hihetetlenül jó minőségű és jó hangulatú jazzt játszik.

- Ha a hatvanas évekig a jazz volt a tánczene, akkor mostanára miért félnek tőle sokan?

- A hatvanas években alakult ki a klasszikus koncerttermi dzsessz, utána a mindenféle improvizatív dzsessz, amit a vájtfülűeknek jó, de másoknak nem jó hallgatni. Valamiért az terjedt el, hogy a dzsessz az az.

Emiatt az jelentik meg sokak fejében, hogy sok zenész a színpadon nem egy kottából játszik. Nem tudják, hogy nagyon sok más zene is jazz, ha azt vesszük, még a house is, amelynek az acid jazz az alapja.

Plaoznaki Jazzpiknik
Plaoznaki Jazzpiknik
Fotó: Paloznaki Jazzpiknik/Mónus Tamás

- Hogyan tudnak ennyi világhírű előadót meghívni Magyarországra?

- Ebben rutint kellett szereznünk, illetve el kellett érnünk, hogy nemzetközi szinten ismerjenek minket. Van nemzetközi fesztiválfórum, illetve élőzenei konferencia. Az egyiknek az rövidítése, hogy IFF a másiknak az, hogy ILMC. Ez a világ legnevesebb élőzenei fóruma. Minket ők hívtak meg. Nem jelentkeztünk, mert azt gondoltuk, hol vagyunk mi ehhez.i. Ez egy olyan szakmai elismerés, amire tényleg nagyon büszke vagyok, mert kevés magyar fesztivált hívtak ide meg. Annak is köszönhető, hogy nagyon sok nagy ügynökséggel dolgozunk, akiknél már kiérdemeltük, hogy A- kategóriás partnernek tekintsenek minket. Nagyon jó velük a kommunikáció, ., az előadók mindig elégedetten mennek el tőlünk.

- Mindenkinek jó volt a korábbi tapasztalata Magyarországon, akit önök elhívnak?

- Akadt már, akinek nagyon rossz tapasztalata volt. Mindent meg kellett neki küldeni, például videót a szállodáról, ahol lakni fognak, és nehéz volt rábeszélni, hogy eljöjjön, de most már a nagy ügynökségek is inkább rábeszélik őket, hogy jöjjenek hozzánk.

Mérő Péter ruháit is láthatjuk a Paloznaki Jazzpiknik divatbemutatóján
Mérő Péter ruháit is láthatjuk a Paloznaki Jazzpiknik divatbemutatóján
Fotó: MERO/ Paloznak Jazzpiknik

- Olvastam, a Glastonbury Fesztiválhoz szokták hasonlítani a Paloznaki Jazzpikniket.

- Volt már rá példa. Jamie Cullum és az ügynöke, amikor először járt itt, azt mondta, hogy Glastonbury-re emlékezteti. A történet ismert: ott is egy család alapította a fesztivált. És egyszer csak az egyik gyerek azt mondta, apa, én jobban tudom, nem ezeket hívnám meg, akiket te. Hadd csináljak egy színpadot. Utána a másik gyerek is akart egy színpadot, így kezdett el nőni a Glastonbury Fesztivál. Így lett ilyen sokszínű, mint amilyen. Nálunk is családi vállalkozás. A fő bázisunk Budapesten van, de a férjemnek pincészete van Paloznakon, a Homola Pincészet. A gyerekeink ezzel a fesztivállal nőttek fel, ezt szívták magukba, ez folyik az ereikben.

- A Paloznaki Jazzpiknik is afelé tart, hogy nagyra nőjön, mint a Sziget vagy a Művészetek völgye?

- Itt nincs erre hely. Az is a faluval való együttműködés záloga, hogy megígértük: nem növünk. Nem szeretnénk olyat sem, mint a Művészetek völgye, ahol több településre terjednek ki a rendezvények, mert az az ő egyediségük. Ott működik, itt nem is biztos, hogy működne.

A Grammy-díjas Judith Hill
A Grammy-díjas Judith Hill
Fotó: Ginger Sole/ Paloznaki Jazzpiknik

Glastonburyt most már sokan szidják, mert annyira hihetetlenül nagyra nőtt, hogy elveszítette azt az intimitását, azt a meghittségét, ami régen volt. Nálunk remélem, hogy még megvan –- ez csatolódik vissza –-, és meg is marad.

- Milyen a szervezők és a helyiek kapcsolata?

- Amikor megszerveztük a legelső fesztivált, ami kicsi volt, a polgármester azt mondta, hogy ő el is megy nyaralni alatta, elhagyja a falut, és ne keressük. A másodiknál egy falubeli rendezvényszervező hölgy segített nekünk, és azt mondta, nagyon bánhatja polgármester úr, hogy nincs itt, mert milyen jó. Az egy kicsit nagyobb lélegzetű volt már, és nem számítottunk arra, hogy ilyen sokan jönnek el.

- Mennyien voltak?

- Valamivel többen, mint ezren, mert ezer fő a Ttájház udvarának a befogadóképessége. Sokan nem fértek be. Láttuk, hogy van erre a fesztiválra igény, és eldöntöttük, hogy jövőre másképp csináljuk. Mindent megtettünk ezért. Amikor három ezresre nőtt a fesztivál, sok volt az ellenhang a faluban. Megalakult a Paloznak csendjéért csoport. A zenét is sokan kritizálták, de sokan szerették is közben.

Meg voltak ijedve, hogy mostantól birtokba vesszük a falut, és földesúrként viselkedünk. Sok félelem volt a helyiekben. Volt egy falugyűlés, ahova elmentünk, és válaszoltunk a kérdéseikre. Innentől kezdve mi is sokkal jobban odafigyeltünk, sokkal jobban meghallottuk, amit kérnek. Mindig megpróbáltuk teljesíteni, még akkor is, ha ezzel áldozatot kellett hoznunk. Ilyen például a zárás hajnali egykor. Ez nagyon korai zárás, még pont egy órát mulatna a közönség. Idén az az igény jelentkezett, hogy amikor építik, és amikor elbontják a színpadot, az építők este 8 után ne kopácsoljanak. Érthető igény. Tavaly azért csúsztunk bele a 10 órába, mert egész nap 40 C fok meleg volt.

A lehető legkisebb lábnyomot szeretnénk hagyni a faluban. Nagyon sokfelé szedjük a szemetet, úgy tudom, hogy a fesztiválok között nekünk van a legkevesebb hulladékunk, mi vagyunk a legzöldebb fesztivál.

Mario Biondi
Mario Biondi
Fotó: Paloznaki Jazzpiknik


- Ezt hogy lehet elérni?

- A sokszor átválogatott szelektív hulladékmenedzsment mellett rRepoharaink vannak. és palackszerviz. Üvegben is kiadjuk a fröccsöt, hogy minél kevesebb hulladék származzon belőle. Idén már lesznek üvegvisszaváltó automatáink is. Más fesztiválok szervezőivel beszélgettem, és az derült ki, hogy nálunk a többihez képest nagyon sokan, hetven százalékban visszaváltják a repoharakat. A közönség ilyen szempontból is nagyon együttműködő.

Nagyon kulturált a közönségünk, nem szemetelnek extrém módon. A Zöldövezet Tárulás Egyesület szedi és válogatja nálunk a MOHU-val a hulladékot. A fesztivál után három nappal mintha olyan a terület és a falu, mintha ott sem lettünk volna. A polgármester minden évben felhív, és megköszöni, hogy úgy tudtunk levonulni, hogy nincs nyoma a fesztiválnak.

- Az szokott tipikus választóvonal lenni a fesztiválszervezők és a helyiek kapcsolatában, hogy az utóbbiak bemehetnek-e ingyen a fesztiválra.

- Minden olyan lakó, aki az előző év december 31-ig a falu állandó lakosa, ingyen bérletet kap a Jazzpiknikre. Nyolcvan valahány százalék el szokott jönni az ötszázvalahány főből, és ott buliznak a fesztiválon. Először a helybéliek fele jött el, de utána évről évre többen jöttek. Hosszú évek munkájával építettük ki a bizalmat, és nagyon fontosnak tartjuk a párbeszédet. Pénzzel támogattuk a faluzöldítést és más programokat is.

- Visszatérve a fesztiválprogramokra, a 2000-es években Magyarországon nemzetközi színvonalra emelkedett (újra) a magyar pálinka és a magyar bor. Főzdék és pincészetek nyíltak. A 2010-es években elterjedt és egészen a családi konyhákig hatolt nálunk a fine dining. Lettek Michelin- csillagos magyar éttermek. Mi az újdonság a magyar gasztronómiában a 2020-as évek közepén?

Objektum doboz


- Negatív újdonság, abból a szempontból, hogy világszerte visszaesett a borfogyasztás. Egyáltalán nem divat bort inni, és most inkább longdrinket isznak. A nagyon drága borok iránti kereslet megmaradt, az olcsóbb, de minőségi borok nem fogynak. A DiVivino Gozsdut az idén zártuk be, mert borbárként már nem működött, annyira lecsökkent a borfogyasztás. Nincs már benne a fiatalokban, hogy beülnek és kóstolgatnak, és képezni akarják magukat. Már nem trendi ismerni a terroirt meg az ásványokat.

Most longdrinkeznek. Abban is minden évben más a divat. Most gin-tonic korszak van, Remélem, hogy ez is csak egy hullám, és az emberiség visszatér a bor szeretetéhez. Mi az idén az MBH Bank Bor- dDivat Uudvarral a borfogyasztás fényét szeretnénk visszahozni. Hogy az emberek egy kicsit más szempontból nézzenek a borra.

- Mi az a más szempont?

- Élményalapúan. Nem fontos, hogy arról beszéljünk, milyen a talaj, és milyen ásványok vannak benne, de ha a Jazzp Piknikhez kötik a bort, akkor, ha emlékezni akarnak a fesztiválra, inkább egy boros üveget vesznek le a polcról, mint egy gineset. Tematikus borkóstolók lesznek a Balatoni Kör segítségével, amelyeken elsősorban a balatoni borfajtákat szeretnénk bemutatni.

Divatbemutatót terveztünk az udvarba, mert az mindenkit érdekel. Ha a ruhákra bejön a közönség, utána egy plusz élményfaktort nyújtunk nekik a borkóstolókkal, amelyek egyébként ingyenesek lesznek. Abban reménykedünk, hátha a bort választják majd újra.

- Hogyan öltözik manapság a fesztiválközönség?

- Nagyon változatosan. Szeretik magukat kifejezni, másképp öltözni. A hippi fesztiválszerkótól a koktélruháig minden van. Egy közös: mindenki mezítláb, papucsban vagy saruban jön, de öröm nézni a közönségünket, hogy a hölgyek így kitesznek magukért. Ezért is gondoltuk, hogy biztosan érdekli őket a divat. Lesz két bikini-bemutató, ami illik a nyárhoz, és köztük egy Merő Péter divatbemutató. Az ő fantasztikus ruhakölteményeit mutatja be fesztiválkörnyezetben fesztivál-kiegészítőkkel, amikről azt gondolom, hogy igenis bárki bármit bárhol felvehet, egy a lényeg: érezze benne jól magát.

- Eszébe jutnak anekdotákba kívánkozó jelenetek a világsztárokkal?

- Inkább megéléseim vannak. Amikor hátulról végignézek a közönségen koncert közben, és látom, hogy ölelgetik egymás, és mindenki boldog. Az katartikus élmény. De most eszembe jutott, hogy mikor Kós Hubert a 2024-es olimpián az aranyérmet nyerte, a fiam a mobilján nézte a közvetítést, mert Hubert az iskolatársa volt. Akkor érkezett meg Anastacia, a fiam meg csak odaköszönt neki, és nézte tovább a versenyt, aztán hirtelen felkiáltott, és utána már mi is kiabáltunk örömünkben. Anastacia kérdezte, miért van ez az ováció. Elmondtuk neki, és utána a koncerten bemondta a közönségnek is, hogy Kós Hubert aranyérmet nyert, és meg is mutatta, hogy hátúszásban.

Az Earth, Wind & Fire Experience már nem először a fesztivál vendége. Egyik évben emailben írták, hogy Magyarországon fognak fellépni, és menjünk el, adnak nekünk tiszteletjegyet. De a Jazzpiknik volt az a fesztivál, amire meg akartak hívni. Azóta is, minden évben, amikor jönnek, viccesen meghívnak minket a magyarországi koncertjükre.

Kapcsolódó írásaink