Kultúra
Közösségteremtő kiállítás Szolnokon

Vincze Máté az augusztus 30-ig megtekinthető kiállítás megnyitóján elmondta: különleges koncepcióval álltak elő a tárlat tervezői. Nemcsak a muzeológusok rakták össze, ami szerintük a szolnokiság „esszenciája”, hanem bárki gyarapíthatta annak anyagát, így több száz tárgy, több ezer fénykép érkezett a kiállításhoz.
A tárlaton elsősorban a múzeum gyűjteményeinek kiemelkedő szolnoki műtárgyai láthatók, kis részben pedig szolnokiak személyes tárgyai is helyet kaptak – fűzte hozzá. A helyettes államtitkár a Tisza-parti várost különleges helynek nevezte, amely már az Árpád-korban is virágzó kereskedelmi központ volt.
Hozzátette: Szolnok történelme azóta is az ország történelmével együtt halad, „nehézségek idején Szolnok is szenvedett, jó idők esetén Szolnok is virágzott”.
Megemlítette többek között azt is, hogy a feljegyzések szerint a város tizennégyszer pusztult el és ennyiszer épült újra a szolnokiak kitartásának és erejének köszönhetően.
A szolnoki identitást az állhatatosság, kitartás, büszkeség szavakkal jellemezte, szavai szerint „a megmaradás ereje a városban mindig is jelen volt”.
Vincze Máté megjegyezte: érdekesség, hogy miközben Szolnok egy történelmi magyar város, múzeumot viszonylag későn alapítottak itt. Balogh Béla tanár 1934-ben hozta létre a szolnoki múzeumot. A Damjanich János Múzeum csak az elmúlt időszakban kétszer volt az Év múzeuma, háromszor kapott Múzeumpedagógiai Nívódíjat – hangsúlyozta.
Horváth László, a szolnoki Damjanich János Múzeum igazgatója arról beszélt, hogy számukra az „év legnagyobb szabású vállalkozása” ez a kiállítás, hónapok óta dolgoztak rajta a múzeum munkatársai. Emellett a szolnoki lakosok is rengeteg tárgyat, fotókat küldtek a kiállításhoz, úgymond „társrendezővé” váltak.
Kaposvári Gyöngyi, múzeumigazgató-helyettes, a kiállítást megnyitó beszédében többek között arról beszélt, hogy a bemutatott tárgyak a legkülönbözőbb időszakokban kerültek a múzeum gyűjteményébe.
Elmondta, hogy a Szolnoki Galéria földszinti terében a történelmi és a néprajzi gyűjtemény tárgyaiból rendeztek be ház- és lakásbelsőket, különböző korokat és társadalmi rétegeket megjelenítve. A karzaton képzőművészeti alkotások, régészeti leletek láthatók – ismertette.
Györfi Mihály, Szolnok polgármestere (Tegyünk Szolnokért Egyesület–Jobbik–Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–Zöldek–Agóra Egyesület) az eseményen méltatta a kiállítást és a múzeum munkatársainak munkáját.
Fontosnak nevezte, hogy a fiataloknak is lehetőségük van megtekinteni a tárlatot. Szolnokot a „Tisza fővárosának” nevezte, amely rendkívül jó stratégiai helyen, a Tisza és Zagyva folyók találkozásánál fekszik.
Az eseményen többek mellett jelen volt Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője is.