Kultúra
Miért pont Scarlett Johansson lett az új Jurassic World főszereplője?
A forgatókönyv írója még azt sem határozta meg, hogy nő legyen, vagy férfi

Pár éve, a produkció elindításakor a Universal stúdió központjában ült össze a Jurassic World: Újjászületés alkotói csapata, hogy színészt válasszanak. „Röpködtek a nevek, és nyilvánvaló volt, hogy az egyik színésznek A-kategóriásnak kell lennie – mesélte az Entertainment Weeklynek Gareth Edwards, a film rendezője. – Egy ponton Steven Spielberg megszólalt, hogy »a főszerepet Scarlettnek kell adni, különben meg fog ölni, mert emberemlékezet óta üldöz, hogy egy Jurassic-filmben szeretne szerepelni«.”
A Johansson általal akított Zora Bennettnek az a feladata, hogy egy dinók által lakott trópusi szigeten megszerezze egy gyógyszerészeti cég számára a három legnagyobb földi, vízi és repülő őshüllő génmintáit. A színésznő így jellemzi karakterét: „Zora jó pár évet lehúzott a hadseregben és magán biztonsági cégeknél. Az egész életét annak szentelte, hogy teljesítse kötelességét és másokon segítsen. Sok mindenen keresztülment, mégis meg tudta őrizni pozitív hozzáállását és humorát, ami kapóra jön számára a legnehezebb körülmények között. Úgy akartam megformálni őt, hogy sziporkázó karakter legyen, akinek mindenki keresi a társaságát. Jószívű ember és igaz barát. David Koepp természetesen rengeteg izgalmas árnyalattal gazdagította a karaktert, én csak hozzátettem a magamét.”
A film július 3-tól látható a hazai mozikban.