Kultúra
Szezonnyitó Gemencen
Az ökoturisztikai központ számos programmal és élménnyel várja az érdeklődőket

A közlemény szerint az Éledő Gemenc elnevezésű programon a gemenci erdei vasút járatai a hétvégi menetrend szerint közlekednek. Délelőtt negyed tíztől három óráig öt járat indul Pörbölyről Malomtelelő állomásig és vissza, a járatok közül kettő a Rezét nosztalgiagőzössel közlekedik.
A szezonnyitón óránként tárlatvezetéssel lehet megnézni a főhercegi pavilonban a gemenci gímszarvast bemutató, interaktív kiállítást, és ugyanitt nyílik meg a Mezőföld Természetfotó Egyesület tárlata, amely június közepéig látogatható.
A gyerekeknek zenés színházi előadást, lézeres céllövést, íjászbemutatót, kézműves foglalkozásokat szerveznek, lesznek készségfejlesztő fajátékok, a Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség pedig hagyományos velocipéd-bemutatót tart.
A program résztvevői lovasfogattal is kirándulhatnak az ártéri erdőben, a nap folyamán négy alkalommal indulnak fogatok.
A részletes program a Gemenc Zrt. ezen oldalán található.