Kultúra

Varga Csaba ismét hódító útra indul

Ezúttal a világ tizedik legmagasabb hegyét tervezi bevenni

A világ tizedik legmagasabb hegycsúcsa, a 8091 méter magas Annapurna meghódítására indul hétfő este Varga Csaba Nagyváradon élő hegymászó – tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Hazajáró című műsora, a hegymászó kommunikációs partnere az MTI-t hétfőn.

Varga Csaba ismét hódító útra indul
Varga Csaba minden alkalommal a már jól ismert váradi zászlóval kezében ad hírt a csúcsokról
Fotó: Facebook/Hazajáró

A közlemény szerint a hegymászó célja, hogy pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül megmássza a Himalája-hegység középső részén, Nepálban magasodó csúcsot.

A terv szerint Varga Csaba csaknem egy hét alatt éri el – Pokhara érintésével – a mintegy 4190 méteres magasságban fekvő alaptábort. Utána heteken át tartó akklimatizációs körök következnek, majd várhatóan április második felében indul a csúcstámadás az Annapurna északi oldalán.

Varga Csaba minden expedíciójára magával viszi a Nagyvárad feliratú magyar zászlót, amelynek meglobogtatásával a partiumi, nagyváradi magyarok élni akarását hirdeti – emelik ki.

A közlemény szerint az Annapurna-hegység nyugati végén emelkedő Annapurna I-et hegymászó szempontból a lavinaveszély és a technikailag viszonylag nehéz mászóútvonalak jellemzik. Ez volt a Földön az első 8000 méteres magasságot meghaladó csúcs, amelyet sikeresen megmásztak: 1950-ben egy francia expedíció ért ide fel.

Varga Csaba eddig hat 8000 méternél magasabb hegycsúcsra jutott fel és lobogtatta meg a Nagyvárad feliratos magyar zászlót. Ezzel a ma élő legtöbb 8000 méternél magasabb hegycsúcsot – pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül – elérő magyar hegymászó: 2013-ban a Gasherbrum II (8035 méter), 2014-ben Broad Peak (8051 méter), 2017-ben Manaszlu (8163 méter), 2019-ben Gasherbrum I (8068 méter), 2021-ben Dhaulagiri (8167 méter), 2023-ban a Nanga Parbat (8125 méter) csúcsára jutott fel.

Varga Csaba az MTVA Hazajáró című műsorának visszatérő szereplője, az expedícióról a műsor Facebook-oldalán olvashatnak rendszeres tájékoztatást az érdeklődők – áll a közleményben.

Kapcsolódó írásaink