Kultúra
Idén is átadják a Schmidt Éva-díjat a Savaria Filmszemlén
Egy életnyi tapasztalat címmel idősekről szóló filmeket is vártak a versenybe

A tavalyi és egyben első díjazott Kanalas Éva énekművész, filmrendező volt, aki Csángó bájolás című dokumentumfilmjéért kapta a díjat. A filmben saját csángóföldi népdalgyűjtéseit és népszokásokat, például a vízvetést mutatta be.
Lapunk kérdésére Halmy György filmrendező, a zsűri egyik tagja elárulta, hogy az idén nevezett filmek között is találtak olyat, amely méltó arra, hogy az obi-ugor kultúrát kutató néprajztudós és nyelvész Schmidt Éva nevét viselő díjat átvehesse.
A 11. Savaria Filmszemlére, amelyet április 24–26-án rendeznek meg, minden korábbi alkalomnál több, összesen 174 dokumentumfilmet neveztek be. Ezek közül választották ki a versenyfilmeket, amelyek három napon át ingyenesen tekinthetők meg az AGORA Savaria Filmszínház Jávor Pál-termében.
A Savaria Filmszemle az egész Kárpát-medence egyik filmes fesztiválja. Célja, hogy a hetedik művészeti ágat a többi művészeti ággal társítja. A szervezői fontosnak tartják, hogy a hazai filmes közösség alkotásainak megjelenési lehetőséget biztosítsanak arra, hogy a nemzet kultúráját bemutassák, a levetített filmeken keresztül választ adjanak a világot, a társadalmunkat körülvevő valósággal kapcsolatos kérdésekre, a múlt emlékein keresztül pedig tanítsák a közönséget.
Mint Lovass Tibor főszervezőtől megtudtuk, három fő kategóriát hirdetett meg idén a Savaria Filmakadémia Egyesület a Nemzeti Filmintézet által támogatott Savaria Filmszemléjére. Film- és fotóművészet, Színházművészet, Irodalom kategóriákban elsősorban rövid és egész estés játékfilmeket, dokumentumfilmeket, valamint ismeretterjesztő filmeket vártak. Tartalmukat tekintve kiemelkedő művészeti/kulturális személyiségeket bemutató portrék, művészeti/kulturális közösségeket, művészeti irányzatokat, a Kárpát-medence tájegységei, a világ magyarsága szerinti kulturális/népművészeti jellegzetességeket bemutató filmek egyaránt bekerülhettek a szelekcióba. Fontos szempont volt, hogy a válogatásban az érték- és hagyományőrzés mellett a jelenleg is zajló kulturális/művészeti változások és irányzatok is helyet kaphassanak, éppen ezért várták különösen a fiatal alkotókat, hogy itt mutassák be első alkotásaikat.
Külön tematikaként szerepel a 2024-es kiírásban az „Egy életnyi tapasztalat”, az idősekről szóló filmek kategóriája is, ahova szép számú nevezés érkezett.

A háromnapos rendezvényhez csatlakozott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint az ELTE Savaria Egyetemi Központja egy konferenciával, amely a „Médiatudatosság fordulópontja” címet kapta. A konferencia aktuális témákkal foglalkozó programja a savariafilmszemle.hu oldalon olvasható.
A vetítési program a savariafilmszemle.hu oldalon megtekinthető.
A Savaria Filmszemle Életműdíjasai 2024-ben Molnár Piroska a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, és Koltay Gábor Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, színigazgató, érdemes művész.
A díjakat a fesztivál végén április 26-án adják át. A díjátadó előtt a közönség találkozhat az idei Életműdíjasokkal.