Kultúra

Júniusban Pozsonyban koncertezik az AC/DC

Budapest és Prága is hoppon maradt – bezzeg Pozsony jól járt: júniusban ott ad koncertet az AC/DC.

Júniusban Pozsonyban koncertezik az AC/DC
A szerencséseknek nem kell messzire menniük egy ilyen élményért
Fotó: AFP/Patricia De Melo Moreira

Minden idők leghangosabb hard rock zenekara bejelentette a várva várt Power Up-turné állomásait. Nagy meglepetésre a huszonegy európai nagyvárost tartalmazó listán sem Prága, sem Budapest nem szerepel, Pozsony viszont igen – írta meg kedden az Új Szó. Mint a cikkben olvasható, az esemény július 21-én lesz egy merészen kiválasztott helyszínen, a Vajnory reptéren, ahová vélhetően nagy nemzetközi tömeget várnak a szervezők.

A lapban emlékeztetnek, már a 2020-as Power Up album megjelenése is maga volt a csoda. Angus Young, a legendás gitáros ma 68 évesen az AC/DC egyetlen élő alapító tagja. Végig kellett néznie bátyja leépülését és halálát. Malcolm Young helyére unokatestvére, Stevie Young lépett, majd 2015-ben Phil Rudd dobost házi őrizetre ítélték drogügyek miatt, Cliff Williams basszusgitáros pedig visszavonult. Sőt, a 2016-os turnéjukat félbe kellett szakítaniuk, mert Brian Johnson énekest orvosai figyelmeztették, hogy megsüketülhet, ha folytatja.

Kapcsolódó írásaink